Balettintézet

Kering egy karikatúra az interneten. Két rab ül a börtönben, s az egyik ezt mondja: “Hentes vagyok.  A vegetáriánus kormány bevezette disznóvágás tilalmát öt évre visszamenőleg ”…

Erről egy régi történet jutott eszembe. A nyolcvanas évek első felében, elvégezve az ELTE történész szakot, egy évet szakmai gyakorlaton kellett töltenem. Csodák csodája, az Állami Balettintézetbe kerültem. Hát, azok a kislányok csodásan táncoltak, de a történelem a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte őket. Tudták ugyanis, hogy sem ebből, sem más „normál” tantárgyból nem buktathatjuk meg őket, a jövő ragyogó csillagait.

Így aztán nem is bajlódtam azzal, hogy akár csak egy kevéske történelemtudást töltsek a fejecskékbe, inkább próbáltam érdekes történetekkel értelmesen (és gyorsan) eltölteni az időt. Sztorizás közben az egyik gyerek megkérdezte, hogy a történelem különböző uralkodó rendszerei közül melyek voltak azok, amelyek a leginkább kényük-kedvük szerint cselekedtek, beleértve az ötletes vagy aljas trükköket, jogi csűrés-csavarásokat, intrikákat?

Sokat beszélgettünk erről, történetekben nem volt hiány. Nemcsak Rákosiékról esett szó, visszamentünk a középkorba, az ókorba, s elemeztük az akkori uralkodók „szokásait”. Hosszú időt töltöttünk el VIII. Henrik feleségeivel, s azzal, hogyan hagyta el Rómát, a katolikus egyházat, csak azért, hogy akaratát végbevihesse, s elvehesse Boleyn Annát.

Sokat csámcsogtak az ókori nagy császárok kegyetlenkedésein (amelyeket itt most nem részleteznék), majd egyik órán elmeséltem nekik Tiberius esetét, aki Caligula előtt uralkodott, és soha nem akart császár lenni. Így a kormányzást is a Praetorian Garda vezetőjére, Sejanusra bízta. Ez a Sejanus azzal „vágódott be” Tiberiusnál, hogy viszonyt folytatott az uralkodó fiának feleségével. Ám Sejanus és a szerelme megmérgezték Tiberius fiát, és magát az uralkodót is el akarták tenni láb alól.

Hát, ez a történet igen nagy tetszést aratott a balettintézeti növendékek körében, nem unatkoztunk. Amikor elmondtam, hogy végül is Tiberius tudomást szerzett az összeesküvésről és Sejanust egész családjával együtt halálra ítélte (sőt később minden támogatóját, barátját és rokonát bitófára küldte), szinte vágni lehetett a csendet. Viszont amikor odáig értem, hogy volt egy bökkenő: ugyanis a korabeli római törvények tiltották szüzek kivégzését, márpedig Sejanus lánya szűz volt, nagy nevetgélés közepette mutogattak egymásra: közülük kit is lehetne kivégezni…

Ekkor feltettem nekik a kérdést: szerintük hogyan oldotta meg ezt a kérdést az uralkodó? Egyikük azt mondta: nem érdekelte a törvény, annak ellenére kivégeztette a lányt. Más arra tippelt, hogy visszamenőleg megváltoztatta a törvényt, hogy az akarata érvényesüljön. Egy harmadik arra gondolt, hogy titokban valakivel megölette, így nem sértette meg (ezt) a törvényt, és sikerült az akaratát is végigvinnie.

Amikor elmondtam az igazságot a császár „találékonyságáról”, miszerint megerőszakoltatta a lányt, mielőtt kivégezték, halálos csönd lett. Erre nem gondolt senki. “Közel sem vagytok olyan találékonyak mint Tiberius volt – vontam le a következtetést.  –  Ráadásul Junillát  úgy erőszakoltatta meg, hogy a kötél már a lány nyakában volt.”

A nagy csendben az egyik kislányból felszakadt a sóhaj: „De szar lehetett olyan korban élni!”

A Kádár-rendszer közepén nem mondhattam el neki, hogy jogilag most sem fenékig tejfel, s ha a legcsekélyebb lehetőségem adódna, épp emiatt, villámsebesen lelépnék ebből az országból.

Azt sem mondtam el nekik, hogy több iszlám országban hatékonyan vették át Tibérius ötletét, és ha a sharia törvény szerint szűzlány kivégzésére kerül a sor, akkor a kivégzés előtti este egyszerűen összeházasítják a szerencsétlent az egyik börtönőrrel, aki aztán mint férje, éjjel megerőszakolja a halálraítéltet.

Azt nem értem viszont, hogy erről a karikatúráról miért pont ez a történet jutott eszembe?…

No comments

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék