Azt mondja otthon gyerekkori iskolatársam, miért nem hagyják már békén ezt a szerencsétlen országot, hadd menjen a saját útján, hátha „ezek” végre tudnak valamit javítani a helyzeten. Nem érti, miért avatkoznak bele az ország ügyeibe, például ezzel a  „leértékeléssel”.

Mondom neki: figyelj! Amikor vagy tíz éve a Sümegi tartozott neked egy halom pénzzel, azt mondtad, állandóan a nyakára jártál, nehogy új autót vegyen,  hanem adja meg a pénzedet, igaz? 

Hát még szép! – volt a válasz. – Na, akkor most figyelj! Ezeknek  szemét kapitalistáknak tartozik az ország több mint százmilliárd dollárral. Nem kis összeg, és ez csak a nemzeti adósság, nincs benne a lakosság, az önkormányzatok, meg a cégek adóságállománya, ami szintén nem csekély. Sőt!… De ha csak az ország adósságát nézed, az mintegy tízezer dollár (kétmillió forint) fejenként, beleértve a nyugdíjasokat és a csecsemőket is.  Ráadásul  – nagyon leegyszerűsítve –, ha a lakosság fizetőképes rétegére vetíted ki, amelynek előbb-utóbb össze kell kaparnia ezt a pénzt adók vagy más, az államnak befizetett jövedelem formájában, akkor a hárommillió aktív adófizetőre legalább hatmillió forint jut, fejenként!  Ez azért is nagyon leegyszerűsített formula, mert a gazdaságban még sok más jövedelemforma (pl. fogyasztási adók) is van, amiből a lakosság egésze kiveszi a részét.  Másrészt viszont a fenti egyszerű osztás nem veszi figyelembe a hitelkamatokat, csak az alapot.

Ha minden keresőnek ezt a hatmillió forintot – de mondhatsz akár négymilliót is – pluszként be kell fizetnie az elkövetkező pár év során, az szerinted mennyire egyszerű? Még a négymillió is nagyjából kétévi magyar átlagkereset. Hogyan tudná ezt valaki félrerakni úgy, hogy közben meg is éljen, s kamatot is fizessen a tartozás maradék része után? Hány év kell hozzá?

Ennek tükrében logikus, sőt, elvárható, hogy a kölcsönadó szétnézet az adós házatáján szakemberrekkel, akik megmondják, mire számíthat a befektetett pénzével kapcsolatban. Ez nem beavatkozás, Barátom! A Moody’s egész egyszerűen elemez, és annak alapján kilátásokat fogalmaz meg a befektetni szándékozóknak. Mert, ugye, az államkötvények állandóan lejárnak, ezért mindig csak újabb és újabb (sikeres) kötvénykibocsátásból tudják visszafizetni a lejártakat. Azoknak meg, akik most dönthetik el, hogy befektessenek-e, és ha igen, hol – Magyarországon, vagy mondjuk, Thaiföldön – szükségük van a hitelminősítők tanácsára. Nem jellemző, hogy a nemzetközi tőke számolatlanul dobálná ki a pénzét az ablakon.

Ezért is nem mindegy, hogy Magyarország most rátér az ésszerű, takarékos gazdálkodásra, vagy megy tovább a pazarlás útján, teletűzdelve eszeveszett költekezésekkel, pazarlásokkal, kádári elosztórendszerrel, óriási korrupcióval és egyéb bűncselekményekkel. 

Te, Barátom, mennyire érezted volna biztonságban a pénzedet, ha annakidején Sümegi minden évben kocsit cserélt volna, vagy elutazta volna a jövedelmét?

És ezt itthon miért nem magyarázza el nekünk senki? – kérdez vissza a barátom.

Csatlakozom az előttem szólóhoz…

One comments

One Reader’s Comments

  1. Ez így mind igaz.
    A gond csak azzal van baj, hogy amennyire rosszul minősítenek ezek a hitelminősítők.
    A napnál is világosabban látszik a világban hogy mennyire ostobán alakul a világ gazdasága, ami nagyrészt köszönhető annak hogy mennyire szűk réteg érdekek érdekeinek megfelelően hoznak megállapításokat.

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék