http://www.iodsltd.com/?art=%D9%84%D8%B9%D9%88%D8%AF-%D9%84%D9%82%D9%85%D8%A7%D8%B1%D9%8A&9e7=76 لعود لقماري فتحة عصائر الفاكهة http://haganol.fi/?node=Butlers-Bingo-online-kasino&9d2=9c Butlers Bingo online-kasino http://www.swindoncarers.org.uk/?art=%D8%AA%D8%B1%D8%A7%D9%87%D9%86-%D8%A3%D9%84%D8%B9%D8%A7%D8%A8-%D8%A7%D9%84%D9%83%D8%A7%D8%B2%D9%8A%D9%86%D9%88&943=36 %D8%AA%D8%B1%D8%A7%D9%87%D9%86-%D8%A3%D9%84%D8%B9%D8%A7%D8%A8-%D8%A7%D9%84%D9%83%D8%A7%D8%B2%D9%8A%D9%86%D9%88 http://saintgabes.com/?node=online-roulette-spelen-telefoon&dbd=50 online roulette spelen telefoon

Nem értem. Ha a magyar miniszterelnök már három hónappal ezelőtt  kijelentette: tudja, hogy le fogják minősíteni Magyarországot, akkor hogyan lehetséges, hogy a leminősítés bekövetkezte után a miniszterei homlokegyenest mást és összevissza nyilatkoznak?  Az egyik miniszter óriási hibáról beszél, a másik meg meglepetésről, a harmadik elismeri hogy nagyon rizikós amit csináltak,  míg a negyedik azt mondja tudták hogy (rövid távon) a nemzetközi piacok ellen lépnek. 

Orbán Viktor Stockholmban egy sajtókonferencián egy kérdésre válaszolva kijelentette: ő már három hónappal ezelőtt tudta, hogy az országot  le fogják minősíteni. Másutt meg azt olvashattuk, hogy a miniszterelnök már hat hónappal ezelőtt is beszélt erről. Ugyanakkor Martonyi külügyminiszter a BBC-nek adott interjújában óriási vehemenciával nagy hibának minősítette a döntést. Matolcsy meg arról szónokol: nem baj, ha leminősítik az országot, ő biztos benne, hogy ez után a felminősítés következik.

A külügyminiszter a BBC-nek tett fel költői kérdést: ha az idén 3.8, jövőre meg 3 százalék körül lesz a deficit, akkor miért nem hiszik el a magyar kormánynak, hogy utána – és sorolta: 2012-ben, -13-ban, -14-ben és így tovább – is megtartják az előirányzatokat?  Ezzel éppen a Moody’s indoklását nem vette tudomásul: abból, hogy idén és jövőre teljesülnek a célok, egyáltalán nem következik, hogy az után is teljesülni fognak. Nevezetesen azért – és ez a Moody’s indokainak legfontosabbika –, mert az Orbán-kormány az államháztartás hiányát olyan, nem megújuló és nem fenntartható forrásokból kívánja pótolni, mint a különadók kivetése és a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása. Márpedig a deficit, az deficit, és ezzel a „megoldással” már 2012-től óriási lyuk lesz a költségvetésben, aminek kezeléséről egyelőre semmit sem tudni. Ahelyett azonban, hogy erre a kérdésre elfogadható választ adnának, ami megnyugtatná a piacokat, olajat öntenek a tűzre azzal, hogy a hitelminősítő aggodalmát szajkózzák vissza, ráadásul egymásnak is ellentmondanak.

Teljesen érthető, hogy az nem nyugtatja meg a befektetőket, hogy a kormány olyan növekedést jelez előre, ami majd betömné ezt a lyukat. (A növekedés következtében megnőnek az államháztartás adó-, illetve más bevételei, a kiadásai pedig csökkenhetnek, például a munkanélülieknek folyósított segélyek apasztása miatt.) Ehhez a jó pár száz milliárdos lyukhoz azonban minden kimutatás szerint (még a fideszes Századvég is így tartja) legalább 8 százalékos növekedés kellene, ami a mai világban ép ésszel nem feltételezhető, a fő mozgatórugó Németország helyzetét ismerve pedig kizárható. 

Nem csoda hát, ha ezeket a kijelentéseket hallva, az ember értetlenkedik: ha a miniszterelnök már három hónappal ezelőtt tudta, hogy ez az országnak sok-sok milliárdba kerülő lépés bekövetkezhet, miért rohantak a „szakadék” felé, miért nem tettek ellene semmit? Másrészt meg a miniszterek megnyilatkozásainak tükrében – miszerint a Moody’s igen nagyot hibázott –, úgy értelmezhető, hogy Orbán Viktor már három hónappal ezelőtt tudta, hogy a Moody’s hülye, és hülye döntést fog hozni.

A dolog lényegét tekintve a helyzet az, hogy a Moody’s-val nem vitatkozni kell – ez majdnem olyan, mintha az időjárással vitatkoznának –, hiszen ez a cég a befektetőknek ad tanácsot, nem elsősorban a magyar kormánynak. A befektetőknek pedig egyáltalán nem az a fontos, mit mondanak az adott ország politikusai, hanem az, mi van a leminősítés mögött: mennyire van gazdaságilag felkészülve egy ország arra, hogy a megállapodott feltételek mellett hozzájussanak a pénzükhöz.  Ez pszichológia, ezzel kár érvelni. A piac nyelvén kellene kommunikálni, meggyőzni a befektetőket, hogy a kormány tudja, mit csinál, – méghozzá hosszú távon, – és úgy érvelni, hogy lássák: a befektetésük kevésbé rizikós a magyaroknál, mint – mondjuk – Bulgáriában. Akkor (talán) inkább hozzánk fognak jönni, és nem oda.

Ha a szomszéd kölcsönkér tőlem, de én nem bízom meg benne, úgysem adok. Akkor sem, ha szépen beszél hozzám, akkor meg pláne nem, ha lehülyéz…

A helyzet fokozódott december 15-én, amikor is Szijjártó a reggeli tévé műsorban azt mondta, hogy ők tudják hogy rövid távon ellene mentek a piacoknak.  Majd másnap a Miniszterelnök-helyettest idézi az Economist (magyar nyevü összefoglaló itt), ahol elismeri hogy a megtett lépések nagyon rizikósak.

Na ezen menjen el valaki.

Itt Torontóban naponta megy egy rádió-hirdetés, amelyben egy helyi cég reklámozza magát azzal, hogy az üzletben az első kvalitás az a konzisztencia, tehát a következetesség.  Már a könyökünkön jön ki ez a hirdetés.  Ezt az alapigazságot nem tudná egy európai nemzet kormánya? Négyen négyfelé beszélnek?

És akkor miért csodálkoznak azon, ha a piac beárazza a nagyon rizikós lépéseket?  Adja Isten hogy igazuk legyen. Mármint a kormánynak.  Mert nekik drukkolunk, a magyaroknak, nyilvánvaló. De ebben a helyzetben minden benne van. Ahogy ők is elismerik, rizikós.  Lehet hogy kicsit tévedtek, ártalmatlant, mint a serdülő görény mikor sötétben a szellentést akarja frigyre vinni, vagy nagyot, akár végzeteset. Ha például az alagút végén a fényről későn veszik észre hogy az a szembejövő vonat.  Ezt persze csak utólag lehet megmondani, ez a rizikó definiciója.  Majd kiderül…

De milyen áron?  Hát erről szól a leértékelés.

No comments

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék