2011, Feb. 7

Cipzár Klub

Kevesen ismerik a Zipper Club (Cipzár Klub) kifejezést az angolban.  Azokra szokták alkalmazni, akik már átestek nyílt, például négyszeres bypass szívműtéten. Az ő mellkasukat szokták úgy visszavarrni, hogy a varrat úgy néz ki, mint egy cipzár.

Akik átestek egy ilyen nagy műtéten, azokról azt mondják, hogy szinte új életet kezdhetnek.  Az igen nagy műtét rizikója is igen nagy, ezért is érezheti magát igen szerencsésnek, aki átesett rajta. De azért is mondják a paciensről, hogy új életet kezdhet, mert a szív körüli erek kitisztítása folytán a műtét előttinél sokkal jobb állapotba kerül. Belépett a Zipper Clubba. Reneszánszát élheti. 

Nemrégiben volt egy érdekes eset.

Az otthon is ismert Larry King, a CNN televízió több évitizedes bútordarabja, tavaly, az év vége felé visszavonult. Az utolsó adásban több jeles vendég jelent meg a búcsúműsorában. Így jött be a képbe Bill Clinton is, Arkansasból, előben. Larry pedig úgy üdvözölte az elnököt, hogy ‘mindketten a Zipper Clubba tartozunk’, utalva arra, hogy mind a ketten átestek ezen a nagy műtéten. (Larry két könyvet is írt a magáéról). 

Az üdvözlésre Clinton hangosan felnevetett. Furcsa volt, de nem kérdezték, hogy miért nevetett, továbbment a műsor. Pár perc múlva azonban a szerkesztők beszóltak a fülhallgatóján Larrynak, hogy magyarázza meg ezt a fogalmat. Larry ezt meg is tette: “Elnézést, azt hittem ismerős ez a fogalom, a Zipper Clubba azok tartoznak, akiknek a nagy műtét után összecipzározzák a mellkasát.” 

 “Örülök, hogy ezt tisztáztad, Larry”, mondta erre az elnök.

Akkor esett le mindenkinek, hogy Clinton egy másfajta cipzárra, jelesül bizonyos Monica Lewinski nevű hölggyel kapcsolatos cipzárra asszociált.  Mivelhogy Larry nyolcszor nősült, igy a slicchúzigatósdi is közös vonásuk lehetett, így logikus volt Clinton asszociációja. A Slicc Klubba is mindketten beléptek. Na, ezen aztán jót nevettek.

Úgy jutott ez most eszembe, hogy ennek a Zipper Clubnak gazdaságilag is van jelentése és jelentősége. Azokat az országokat sorolom ebbe a klubba, amelyek már átestek a ‘nagy műtéten’, felújították magukat, modernizálták a berendezkedésüket, intézmény-rendszerüket, az új technológiákkal és új gazdasági renddel kompatibilissabbá tették a működésüket. Beléptek a huszonegyedik századba, készek a globális világban a versenyre, a fejlődésre. Országuk valódi kreativitást biztosít a polgároknak, a fiatalságnak. 

Azt szabad tenni, amit a törvény nem tilt, nemcsak azt, amit megenged.

Igazi reneszánsz.

A lényeg itt az, hogy a sok-sok reformkisérlet, megszorítás, száznapos meg nem száznapos programok után, stratégiák egész sorát átvészelve az otthoni lakosság úgy érzi: hazája már bekerült az Zipper Clubba.Tényleg úgy vélem, a hazai lakosság jó nagy része szerint az országot már annyit reformálták, hogy most már végre a jó időknek, a nyugalomnak, a jólétnek, biztonságnak kellene jönnie.  “Megszenvedtük már a múltat s jövendőt”.  Ezt hallják, amióta az eszüket tudják, nagyobb hangerővel már két évtizede. 

Persze, nincsenek statisztikáim erre nézve, de akármerre jártam az országban (sokszor és sokfelé), akárkikkel is beszélgetek telefonon vagy emailben, azonnal érzékeltem-érzékelem, hogy az embereknek tele van a hócipője a sok elcseszett évvel (még szép!), és úgy érzik, most már fellendülésnek kell következnie. Úgy érzik, átestek a nagy műtéten, sőt, egy egész műtét-sorozaton, most már benn vannak a Zipper Clubban, jöhet a megújulás, a felépülés, az erősödés, jöhetnek a jó egészségben, fiatalosan, kreativitásban, frissen eltöltendő évitizedek.  Itt a reneszánsz. 

Valakinek fel kellene világosítani az embereket, hogy ez nem így van.  El kellene magyarázni nekik, hogy ez leglábbis még egy pár dologtól függ. Ahhoz, hogy ez a fellendülés bekövetkezzen, igen nagy műtéteken kell még átesnie az országnak. Ami eddig volt, az pusztán halogatásnak, a legjobb esetben is tüneti kezelésnek tekinthető, orvostól orvoshoz szaladgálással, sokszor a tüneteket is elfedő gyógyszer-szedéssel. Antibiotikum a vírusos fertőzésre. Igaz, közben a beteg állapota egyre rosszabb lett, egyre többe kerül a  gyógyszer, már mankóra is költünk, sőt, jarókeretre, olykor a lélegeztető készülék is előkerül, de a teljesítmény egyre rosszabb.

Persze nem a slicces Cipzár Klubba, hanem az igazi Zipper Clubba kellene bejutni.  Le-fel húzgálni a sliccünk cipzárát, flörtölni a reformokkal, azt már tudjuk. Az könnyű.  Rászánni magunkat a nagy műtétre, az a nehéz. Sokba is kerül, pénzbe és energiába, és nem könnyű az utána esedékes hosszú rehabilitáció sem. 

A világ, vagy legalábbis Európa, a tavalyi sok botrány és leminősítés után most a magyar kormány reform-lépéseire vár, amely programot ebben a hónapban esedékes bemutatni. 

Kérdés, milyen lehetősége van egy reformcsomagnak, s mi lehet majd benne. 600-800 milliárd forintról van szó, nem kis tétel.  Megszoritásnak nem semmi. 

Az elkövetkező néhány irásomban ezekre  a kérdésekre, és ezzel kapcsolatban  a minket körülvevő környezetre és a várható trendekre, tendenciákra fogok választ keresni.

Sok múlik ezen. Ez az utolsó lehetőség. Most ugrik a majom a vizbe. Ha ez sikerül, ha megfelelő erővel és bátorsággal lát neki, és következetesen végigviszi ezeket a reformokat a kormány, megváltozhat a befektetői hangulat, s elindulhat az ország felfelé.  Ha nem, ha akár az indulás elhibázott, vagy kevesen hisznek a kitűzött célok realitásában, akkor viszont elszabadul a pokol:  Magyarország beléphet egy szankcionálható körbe. Ebben az esetben valószínűsíthető az újabb leminősítés a bóvli kategóriába, amely további leszakadást jelentene, a forint zuhanását, magas inflációt és magas kamatokat, valamint csökkenő GDP-t.

A sok területen igen látványos fejlődés ellenére sok-sok teher van az országon. Nagy külső adósság, ráadásul a lakosság eladósodottsága, csökkenő népesség, azon belül növekvő létszámú idős korosztály és csökkenő fiatalság; a csökkenő fiatalságon belül növekvő szegénység (lásd romák helyzete); óriási az önmagunkkal szembeni adósság (általában a roma-helyzet és a környezetvédelem területén, infrastuktúrális lemaradás), 800 ezer rokkant nyugdíjas, eladósodott önkormányzatok, csőd szélén álló állami vállalatok. Pazarló szociális, juttatási és ellátási rendszer, svéd szintű kiadások, etióp szintű bevételek.  Bénító bürokrácia, mindent átszövő korrupció, széleskörű fekete gazdaság, százezrek minimálbéren. Ingyenes felsőoktatás a határok nélküli Európában, brávó. Lehetne sorolni. Ehhez ad még 500 milliárd mínuszt az új adórendszer. 

A legnagyobb teher azonban szerintem az, hogy a lakosság szinte zéró toleranciával tekint a reformokra  -  a sok évig hallott demagógia hatásos volt. 

Le lehet nyúlni magán-nyugdíjakat, ki lehet vetni akár 40 évre ideiglenesen a költségvetésünkben állomásozó külön-adókat is, de ettől még nem lesz fenntartható egy állapot. Ezek rövid távú manikűrözések, nem sok közük van a szívműtéthez, ill. a Cipzár Klubhoz.  (Ha rövid távúak azért, ha meg hosszú távúak, akkor egyértelműen rontják a versenyképességet).

A kormány, még ellenzékként, jelenkori önmagát fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy normális – incentív alapú –  reformokat vezessen be.  Az eddigi jelekből adminisztrativ reformokra lehet következtetni, amelyek  – sok országban tapasztaltam – soha nem annyira hatékonyak, mint az incentív alapúak.  (Incentiv alapú lett volna pl. a vizitdíj meg a tandíj bevezetése egy reform keretében, nem önmagában, persze). Pénz beszél, kutya ugat.

Még egy dologról kell szólni, az pedig az, hogy az intézményi rendszer szétverése, ami otthon az elmúlt 9 hónapot jellemezte, igencsak lecsökkentette az ország iránti bizalmat.  (Ráadásul a gazdaságpolitika is teljesen koncepciótlan, kapkodó, ad-hoc és ellentmondásos volt.) A kiszámíthatóság első számú szempont a befektetőknek.

Ahhoz hogy egy igazi reneszánsz köszöntsön hazánkra, ahhoz nem csak megfelelő reformcsomag (és következetes végrehajtás) kell, hanem következetes, a törvényeket tisztelő és betartó kormányzás szükséges, mely mindenkinek egyforma jogokat és kötelezettségeket biztosít. Ahol, ahogy bevezetőmben mondtam, a kreativitás, az innovativ alkotóerő, a szabad ember szárnyaló lendülete érvényesül egy modern, felszabadult, véleményekkel tarkított országban. 

Ahogy Anne Sullivan Macy mondta, minden reneszánsz egy sikollyal születik, melynek során az emberi lélek szabaddá lesz.

Mert nem csak az a lényeg, hogy belépjünk a Zipper Clubba, hanem az, hogy ott szép, hosszú, szabad és boldog életünk legyen.

16 Comments

16 Reader’s Comments

  1. A cipzáras hasonlat igazán elég szemléletes.
    Orbánék ezt valahogy úgy alkalmazzák, hogy miután széthúzzák a cipzárt, ki is, meg be is tesznek valamit. Aztán a kommunikációs csatornák attól visszhangzanak, hogy mi mindent tettek be, miközben mélyen hallgatnak arról, hogy ugyanakkor miket vettek ki. Erről nekem az illuzionista bűvész jut eszembe. Ő is eltereli a figyelmet a lényegről és megnyerő beszédtechnikával, fallaciózus mozdulatokkal eléri, hogy a közönség nem veszi észre, mi is történik valójában. De hozhatnám az itt a piros, hol a piros példáját is, melyben a játékos szemfényvesztő mutatvány keretében téveszti meg a gyanútlan nézőt.
    A nagy trükk majd az lesz, amikor Orbán azt is befogja bizonyítani, hogy ami rosszabb, az tulajdonképpen jobb; ami feketének látszik, az valójában fehér.
    Vajon – edzett keserű pirulaszedőként – ezt is be fogjuk venni?

  2. Gratula!!!

  3. A felsorolásból kimaradt a vagyonadó, ami egyike az igazságos elosztás és újraelosztás feltételeinek. Erről sokat vitatkozom jobb módú ismerőseimmel (a félreértések elkerülése érdekében: magam is e szerencsésebb réteghez tartozom). A hivatkozás mindig az, hogy a vagyonukat már leadózták, miért kellene újra fizetni utána?
    Az, hogy miért kellene fizetni, persze több okra vezethető vissza. Most csak egy érvet említenék, amelyet persze nem sok sikerrel szoktam hangoztatni. Képzeljünk el egy utcát, családi házakkal. Kisebbekkel, nagyobbakkal, aszfaltos utat, járdával, közvilágítással. Az egyik kisebb ház, utcafrontja 25 m, a másik nagyobb, annak 100m. Vagyis a ház előtti út megépítése az egyiknél csak negyed annyiba kerül. Persze ugyanígy a karbantartás és a közvilágítás költségei is ebben az arányban oszlanak meg. Akkor nem életszerű, hogy a nagyobb ház nagyobb adót fizessen? Mert csak így tud teljesülni az arányos teherviselés.
    Az érthető, egyszerű emberi hozzáállás, hogy a jómódúak nem szeretnének vagyonadót (pl. ingatlan adót) fizetni. De a társadalom részéről az adófizetés ilyen formájának az elfogadása lenne a tisztességes hozzáállás, a nagy többségének pedig ez lenne az alapvető érdeke is.
    Akkor miért tudta a Fidesz ezt, a tandíjat és tásait is leszavaztatni a társadalom jelentős (közel sem többségi) részével a saját érdekükkel szemben is? Mi vakította el az emberek éleslátását, hogy a saját érdekük ellen szavaztak?
    Szerintem ez is több okra vezethető vissza.
    A 43 éves Kádár rendszer (gondoskodó állam) Fidesz által újraélesztett és táplált illúziója volt az a drog ami a hiszékenység fő okának tekinthető. Nem vették észre (persze hatékony kormánypárti segítség is kellett ehhez, pl Szili Katalin társ-népbutító hozzászólásai), hogy már akkor megtévesztette őket a Fidesz.
    Persze a drog hatása elmúlik, újabbat pedig egyre nehezebb lesz adni…
    “Lesz még szőlő, lesz még lágy..” ingatlanadó.

  4. Gratulálok a cikkhez! Eddig talán ez a legjobb, amit itt olvastam.
    Csak így tovább.

  5. Kedves Botond!
    A kis ház, kis járda, nagy ház, nagy járda hasonlat a vagyonadó szempontjából jó lenne, ha az országot egy nagy társasháznak képzeljük. Ott divat, hogy a tulajdonostársak a közös tulajdonú részek költségeit a tulajdoni hányad arányában osztják el. De ha az illető nem adócsalással vagy pénzmosással foglalkozik, akkor a jövedelmei után egyszer már megfizette az adót. Ilyen módon a vagyonadó ugyanannak a bevételnek a második megadóztatása. Vagy rossz ez a megközelítés?

  6. Teljesen egyet értek.

  7. Üdv. Mindenkinek!
    Tisztelt Frank Úr!
    Ez a cikk is méltó Önhöz, mint az eddigiek és azok az interjúk, amelyek a 168Óra különböző években megjelent számaiban olvashatóak. Köszönöm.
    A téma (Zipper Club) nagy ötlet.
    Magam a 3. szívkatéterezés előtt állok (02/11) és eszemben jár egy kardiológus véleménye, miszerint ezekre a koszorúér gondokra valszeg a bypass a jó megoldás. Stentek már vannak és pénteken lehet, hogy “bekapok” még egyet, de az is lehet, hogy nem úszom meg a bypass-t. (ha nem most, akkor majd később)
    Ennyit a személyes érintettségről, bár – jól tudom – nem ez a lényeg, hanem az, ami a mögöttes tartalom.
    A mai miniszterelnöki évértékelő “megmutatta, hogy merre az előre”.
    2014-re eljutunk a “gyarapodási fázisba” és megindulun felfelé.
    Úgy legyen. Normális ember nem kívánhat mást, mint azt, hogy tényleg legyen már rendben ez az ország, tényleg induljon már el egy olyan gazdasági fellendülés, amire várunk.
    Amit eddig Orbán Viktorék csináltak, az egyáltalán nem ezt vetíti előre. Az eltelt 8 hónapot arra – és csak arra – használták, hogy személyesen O.V. hatalmát megerősítsék és kialakuljon a CENTRÁLIS ERŐTÉR.
    Kialakult.
    Visszamenőleg lehet adóztatni, nem kell számolni az AB-val, nem kell tartania KT kritikájától, nem kell tartani az ÁSZ-tól —- senkitől sem kell tartani.
    Nem kell tartani a NÉPTŐL sem – a nép hálás lesz.
    Nem kell félni senkitől és semmitől.
    Egyelőre ennyi…… majd folytatom.
    Üdv.
    Szilágyi Gábor

  8. Kedves Joti!
    Szerintem az ország téyleg olyan mint egy nagy társasház és akkor működik jól, ha közös költségeinket jövedelem és vagyon arányosan fizetjük. Az ország közösen viselendő kiadásainak forrása nem lehet más, csakis az adó és a járulék. És ennek része kell legyen a vagyonadó (és az ingatlanadó) is.
    De az ingatladónak más okból is van realitása. Pl. ha egy önkormányzat a ház előtti területet rendezi (utat épít, a közeli parkot szépíti, a közelben iskola, óvoda épül, a tömegközlekedést a közelbe viszi, amelyek mind az adófizetők pénzéből épülnek) és az ingatlanok értéke ettől azon a területen emelkedik, akkor a négyszer olyan drága ház értéke négyszer annyit nő, mint a kisebbiké. Ebből az államnak egy részt “visszavenni” nem ördögtől való.
    Ha tudja az ember, hogy van ilyen adó, tudja a mértékét (amit persze nem változtatnak kedvük szerint a kormányok) és ennek tudatában vállalja az ingatlan vásárlást, akkor semmilyen külön meglepetés nem érheti.
    Az ingatlanadó bevezetése persze nem lehet azonnali és nagymértékű, mint az Orbáni adócsökkentés. Bár vagyonadó emelésben sokan elfogadnák azt a mértéket, amilyennel csökkentették az alacsonyabb jövedelműek adóját.

  9. Kedves joti, Botond !
    A vagyon adó egy nagyon jó dolog, mert feltételezi, hogy az állampolgárok olyan jövedelemmel rendelkeznek, mely biztositja ennek lehetőségét, Ismereteim szerint a lakosság 10 %-a, mely erre képes életvitelének csökkenő értékkel történő teljesitésére. A téma jogos, de nem időszerű.

  10. Kedves Gábor !
    Az idézett cikk önmagában egy jó irásmű, jól van felépitve, megállapitásai jól körül határoltak, csak egy baj van vele, ez nem magyarországra vonatkozik, leg alább is nem a meg történtekre.1990-94- t nem értékelném, történtek nem megfelelő dolgok, de azok tapasztalatlan, kormányzást nem tanult, de jó akaratú emberek botlásaival kisért tevékenység volt, melyet befolyásolt ez elöző rendszer iránti ellenszenvből fakadó szubjektivizmus.Az elkövetkezendő időszak az, mely a jelenlegi állapotok előidézői lettek. Csak nagy vonalakban, 14 %-s infláció 94-ben, 14 %-s infl. 98-ban.Közben volt 28 % is.94-98 között az állami vagyon kb. 50 %-nak áron alul történő eladása, benne a stratégiai ágazatoknak,szociális juttatások csökkentése stb., minimálbér, minimálnyugdij alacsony szinten tartása.Egyértelmű megszoritások bevezetése.98-2002 között ezen tételek érdekes módon megváltoztak, infláció 14-ről 5,7-re változott, állam adósság 57-ről 52,7-re, a minimál nyugdij es a bér duplája lett, a költségvetés plusszal zárt, melyből a következő kormány egyből elkezdett túl költekezni, s elkezdödött a mély repülés. Jöttek a reformok, melyek csak megszoritásokból álltak, s az államadósság 80% felé emelkedett, s mindenki eladósodott. Szóval át kell értékelni a történteket, a mutogatás nem viszi előre az ország sorsát, de a be betonozott véleményekkel ez soha sem oldható fel. A tények konkrét értelmezésével, a másik igaz számaival, annak elfogadásával lehet az ország sorsának javitását szolgálni.Az Orbán tegnapi beszédével nem adott lehetőséget az ellenfeleknek, hogy támadni tudják, mert amit mondott az támadhatatlan. Ami felmerült a szociknál, hogy miért 2014 a bövülés időszaka, mert nem értették meg, hogy addig a O pontig történő emelkedés történik meg.

  11. Kedves Botond!
    A vagyonadót legfeljebb egy kényszerű megoldásként tudom értelmezni. Annak beismeréseként, hogy az állam nem képes primer módon megadóztatni a szürke és a fekete gazdaság résztvevőinek jövedelmét, és őket csak ezzel az eszközzel éri utól. De ezzel egyúttal utóléri azokat is, akik az utolsó forintig megfizetik az adójukat. Ezért a vagyonadó — számukra dupla adózást jelentve — éppen a becsületeseket sújtja méltánytalanul.

  12. Kedves Pali41!
    Készülök arra, hogy értelmesen tudjak Önnek válaszolni minden olyan állítására, amely az I.Orbán Kormány és a II.Orbán Kormány elévülhetetlen érdemeit hangsúlyozza és ezekkel szemben jelentéktelennek, károsnak, szakmaiatlannak, “bűnösnek” állítja be az elmúlt 8 év kormányainak munkáját.
    A felkészülés során akadtam rá egy ECOSTAT könyvre: “KÉT VÁLSÁG KÖZÖTT”
    (A MAGYAR GAZDASÁG WARGABETŰI 1990-2010).
    A 345 oldalas könyvben részletes elemzéseket találhatunk a magyar gazdaság 20 évéről. A 76. oldalnál kezdődik a magyar gazdaság elemzése, előtte a nemzetközi folyamatok elemzése folyik.
    Nos! Itt aztán vannak számok Tisztelt Pali41.
    Tervezem, hogy tételesen állítom szembe a számokat, addig is ajánlom szíves figyelmébe a könyvet. Önnek szakmája a közgazdaságtan, ezét gondolom élvezettel fogja lapozni.
    Kiváló Tisztelettel:
    Szilágyi Gábor

  13. Kedves Gábor !
    Megköszönöm , hogy ilyen mélységben kiván válaszolni, de, ha megadná az iró és a kiadó nevét, megköszönném. Vidéken nehezebb hozzá jutni szakkönyvekhez, ezt szeretném megvenni. Köszönettel. Pál.

  14. Kedves Pali41!
    Ez a 344 oldalas tanulmány az ECOSTAT gondozásában jelent meg a címe:
    KÉT VÁLSÁG KÖZÖTT
    (A magyar gazdaság Wargabetűje 1990-2010)
    Főszerkesztő: Zádor Márta
    ISBN 978-963-88885-2-5
    (Az interneten találtam – nekem sincs meg papír alapon)http://www.ecostat.hu/download/konyv/ecostat-konyv.pdf
    Fenti helyen megtalálja. Nagyon tömény anyag – persze Önnek biztosan nem, mert szakmája a közgazdaságtan.
    Nem tudom, hogy könyvesboltban kapható-e.
    Üdvözlettel:
    Szilágyi Gábor

  15. Kedves Gábor !
    Köszönettel. Jelentkezem!
    Üdvözlettel. Pál

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék