http://nlf-livraria.com/?art=%D9%81%D8%AA%D8%AD%D8%A9-%D8%A7%D9%84%D8%AC%D9%86%D8%A9-%D8%A7%D9%84%D8%A3%D8%AD%D9%84%D8%A7%D9%85&bbd=39 فتحة الجنة الأحلام فتحة بكرة بارون تحميل التطبيق لعبة ورق spin and win casino review أعلى استعراض كازينو على الانترنت

Honnan tudjuk akkor, hogy merre nézzünk? És főleg, merre induljunk?

A Cipzár Klub c. írásomban kifejtettem, hogy az országnak igen nagy változásokon kell átmennie, ha be akar lépni ebbe az exkluzív klubba, és versenyképes akar lenni sok más országgal. Azt ígértem, hogy megnézzük majd mi is a helyzet hazánkkal, aztán kicsit megprópáljuk majd kontextusba helyezni az otthoni helyzetet. Hol tartunk ma, és mi van a környékünkön?

Az nyilvánvaló, hogy az ország húsz év óta vagy semmit sem csinál, vagy cikcakkozik a gazdasági kísérletek és megkezdett, de elakadt (tehát soha nem befejezett) reformok között. Többször elindult valami, aztán leállt. Volt több megszorítás, Bokros-csomag, Bajnai-csomag, amelyek ideig-óráig — közelítve az egyensúlyhoz — valamit javítottak az ország helyzetén. Voltak aztán „programok”, többnyire vad költekezéssel. Reformok alig voltak. Voltak viszont tömegével összevissza ígérgetések, főleg választások körül. 2001-ben elkezdett az ország költekezni (gondoljunk Orbán óriási, jövőbeli elkötelezettséggel járó lakás-programjára), amit aztán Medgyessy megtetézett néhány hitelből finanszírozott nagy fizetés-emeléssel es jóléti csomaggal. Itt kezdett elszállni minden. (Ne feledjük, ezeket az akkori ellenzék is megszavazta). Most Orbán csomag van, illetve lesz. 

Senki nem vitatta és vitatja hogy Medgyessy alatt a közalkalmazottak megérdemelték az emelést, fontos szociális intézkedés volt, bár az ország ezt sem engedhette meg.  A jóléti intezkedéseket hitelből finanszírozni, jóléti államot más pénzéből építeni, fenntartani viszont elég nagy hülyeség. Olyan, mint amikor hitelből megy nyaralni a család, hogy aztán évek múlva is — mikor már régen elfelejtették, hogy pár éve a napon sütkéreztek — nyögjék annak kamatokkal megtetézett terheit.

Mire vezetett ez? Az állam — húsz évvel a rendszerváltás után — még mindig a költségvetés kb. felével rendelkezik, ami a Kádár-rendszerre volt jellemző. Ez azt jelenti, hogy az állam a nemzeti jövedelemnek mintegy a felét különféle adók, járulékok stb. formájában beszedi, majd ezt újra elosztja. A hasonló fejlettségű országokban ez szinte egyedülálló, az „elvárt” arány 40% lenne.

A szocialista ellátó-rendszer globális kapitalista környezetben, önmagában is recept a csődre.

Ez azért nagyon kedvezőtlen, mert ha az állam elvonja a GDP felét — hogy utána szétossza —, azzal nem marad pénz a gazdaságban fejlesztésekre, beruházásokra, innovációra stb. Felpumpált állami apparátus, gyilkos és öngyilkos bürokráciával, mindent átszövő korrupcióval; ezekből — ez az egyetlen folytonosság fedezhető fel a húsz év alatt — eddig minden kormány alatt rengeteg volt. De a korrupció legfejlettebb, leghatásosabb formája az, ha az ellensúlyokat megszüntetjük, a médiát ellehetetlenítjük, hogy ki se derülhessen a disznóság, ha van.

Mi van még ezen kívül?

Például van annyi adóssága az államnak, amiért mintegy tíz hónapot kellene dolgozni és termelni úgy, hogy közben ne fogyasszunk semmit. Ezenkívül van a lakosságnak egy hallatlan adósságtömege, jelentős részben devizában. Az egy főre eső svájci frank-tartozás Európában nálunk a legnagyobb. Ráadásul más, ha egy német tartozik százezer svájci frankkal és más ha egy magyar: a német egy-két évig dolgozik ennyi pénzért, míg a magyar öt-hét, sőt akár tíz évig is. Azt is hozzá kell tenni, hogy a lakossági magtakarítások összege — aminek csak 6%-a van svájci frankban —lényegesen kevesebb, mint a tartozásoké, így a kiszolgáltatottság egyértelmű.

Van tehát vagy egymillió adós, aki a megnőtt adósságát egyáltalán nem, vagy épphogy csak tudja törleszteni. Ezzel — részben átfedéssel — van hárommillió szegény az országban, akiknek a havi számlák kifizetése is gondot okoz.

Ezenkívül van az országnak egy óriási adóssága önmagával szemben, az elmaradt humán- és infrastrukturális beruházások terén: általában és egészében a környezetvédelem és a romakérdés, – mindkettő meghatározó probléma – a civil társadalom gyengesége, az ún. szociális tőke majdnem nulla szintje, a gátak, a földek állapota, az infrastruktúra, a városi szolgáltatások állapota, stb.

Ezenkívül van egy csomó csődközeli állami cég, intézmény — a BKV meg a MÁV csak indítja a sort — több száz milliárdos tartozásokkal.

Ezenkívül van még vagy 730 ezer rokkantnyugdíjas. Egy sportnemzetnek nevezett országban annyi rokkant, ami egy háború után is sok lenne.

Ezenkívül van egy csomó orvosunk (és más szakemberünk), akiknek a fele nyugatra akar menni dolgozni. Egy felmérés szerint a fiatalság kétharmada szándékozik külföldön keresni a boldogulást. Ingyen diploma a határok nélküli Európában, ez mutatja igazán, milyen gazdagok vagyunk.

Ezenkívül — szinte egyedülállóként a világban — van három éves gyes. Van a gazdagokat még gazdagabbá tevő, a szegényeket még nagyobb nyomorba taszító új adórendszer. Az üdülési csekktől az étkezési utalványokig van megszámlálhatatlan juttatás.  Amit csak el lehet képzelni, sőt ezt egy amerikai például el sem tudná képzelni.  

Van irtózatos állami apparátusunk, a politikusok számára a világon a leggavallérosabb gondoskodással, miközben a közalkalmazottakat szó nélkül ki lehet rúgni. (Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Egy Holdlakó is rögtön rájönne ki hozza itt a törvényeket). Van táppénz, jó sok nemzeti ünnep, ingyen szanatóriumok, még vállalati üdülők is akadnak. A termelékenység viszont még a nyugati kézben lévő cégeknél is csak fele, mint a németeknél.

Ezen kívül van rengeteg (3200) önkormányzatunk, és szinte mindegyik óriási gondokkal küszködik. A decentralizáció — a demokrácia egyik alapja — nem működik. Az állam bácsi húsz év alatt csak azt decentralizálta, ami neki probléma volt, anyagi források nélkül.

Vannak nyakig eladósodott városaink, kifizetetlen iskolai fűtésszámlákkal. Pest megyében 600 milliós tartozása van a diákétkeztetésnek, amelyet fel is függesztettek.   

Ezen kívül van egy jó nagy fekete és még nagyobb szürke gazdaságunk, sok-sok minimálbéren bejelentett, zsebből fizetett emberrel. Nemsokára ezek jelentős része (a Ratkó korszak szülöttei) is nyugdíjba megy, és minimálbér után fog nyugdíjat kapni.

Van egy csökkenő népességünk, benne egy gyorsan növekvő szegény réteggel. (Nem tudom, valaki elmagyarázta-e már ennek az országnak, hogy mit jelent, ha egy csökkenő halmazban egy részhalmaz gyorsan növekszik. Gondolom nem. Egyszer majd erről is szót kell ejtenünk!) Így a népesség nemcsak gyorsan öregszik, de szegényedik is. Főleg az elmaradott régiókban gyorsan nő azok száma, akiknek sem szakképzettségük, sem lehetőségük, de hagyományuk sincs, hogy dolgozzanak. A munkanélküliség a cigányság soraiban 80% körül van, és ez a népesség gyorsan nő. A fiatalok és öregek aránya majdnem fordított a cigányság körében, mint az országos arány.

Nincs viszont nyersanyagunk, igy csak a saját eszünkre, tudásunkra és munkánkra támaszkodhatunk.

Összességében ez alig áttekinthető, igen súlyos teher. És ez csak néhány példa volt, a teljesség igénye nélkül.

A legsúlyosabb probléma azonban, ahogy azt a Majom a vízben c. írásomban is (és már sokszor) elmondtam: meggyőződésem, hogy a hazai népességnek esze ágában sincs egy újabb, nagy megszorításokkal teli reformcsomagot végigélni. Két évtizedes demagógia, ígérgetések, elvesztegetett évek után ez jogos is. Ez csak fokozza az ország amúgy is nagy terheit. Ezt a műszaki nyelvben tehetetlenségi nyomatéknak hívják.

Ennek egyik része az, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”, másik pedig az, hogy ideje lenne felzárkózni a nyugathoz, elvégre azért volt ez az egész cirkusz, a rendszerváltás meg ilyesmi, nem?

A magyarok többsége ma állandó panaszkodásban éli az életét. Bemagyarázták nekik, hogy ellopták a fejük fölül az országot, azért olyan rossz itt. Ők már megtettek mindent, ami tőlük telik, és jelenleg is túl sokat dolgoznak túl kevésért.

Ők nem az innovatív gondolkodás, az öngondoskodás, a tolerancia, a vállalkozó szellem és felelősségvállalás szellemében élnek, hanem panaszkodnak. A politika beléjük verte húsz év alatt, hogy mindig más a hibás… a szomszéd, a tőkés, az oligarchia, a bankárok, a hülye kormány (persze mindig az előző, nem a jelenlegi). Van, amikor a zsidók, van, amikor a cigányok. Akárki, csak nem ők.

Senki sem tanította meg őket arra, hogy a kis állam nagyobb szabadságot jelent, a kis bürokrácia nagy lehetőséget, a kis korrupció áttekinthetőséget és tisztánlátást, a társadalmi egyenlőség és a gazdasági egyenlő lehetőség egymás iránti bizalmat, a tolerancia pedig az összetartozás erejét adja.

Mire lehet számítani ott, ahol éppen a politikusok nem tartják be a törvényeket?

Ők, az emberek csak azt érzik az egészből, hogy keményen dolgoznak, naponta küzdenek a megélhetésükért, a számlák kiegyenlítéséért, esetleges előrehaladásukért. Ugyanakkor naponta látják az átveréseket, a korrupciót, a lopásokat. Látják, hogy az ország vezetője szemberöhögi az ország bíróságait — köztük a legfontosabbat, az alkotmánybíróságot is —, látják, hogy a törvényben ők sem bízhatnak meg, akár évtizedes megtakarításuk úszhat el egyszerű hazugságok tutaján. Ők csak azt érzik, hogy az elmúlt húsz évet elvesztegették, érzik, hogy a gulyásszocializmus szépen pusztakapitalizmusba csúszott át.

Most megint nehéz a helyzet, mert a jelenlegi kormány nem ezt ígérte a lakosságnak, hazudni kényszerül, de úgy, hogy közben hősnek tüntesse fel magát. Évtizedes reformellenes szövegelés után enyhén szólva nehéz lesz a hazudozás látszata nélkül bármilyen reformot véghezvinni, a saját maga keltette ellenszélben érdemleges munkát végezni. Már majd egy évet elpazaroltak látszatmegoldásokkal és saját maguk bebetonozásával. Ráadásul még mindig ragaszkodnak ahhoz a rögeszméhez, hogy megszorítások nem lesznek. Megy a demagógia, közben rosszabbodik a helyzet.

A hazai lakosság sok mindent nem tud, és még többet nem ért.

Nincs tisztában például a nemzetközi környezettel. Gondolom, akármelyik kanadai magyar megerősítheti, milyen sokszor hallottuk otthon, hogy „könnyű nektek Kanadában”. (Hogy mi? Az egyik leginkább versenyre késztetett országban, ahová évente háromszázezer elszánt, vállakozó szellemű ember jön a világ minden részéről?) Hányszor hallottam, „könnyű nektek, dollárban jön a lóvé!” Nagyot néznek, mikor közlöm velük az eléggé nyilvánvaló tényt, hogy igen, itt a számlák is dollárban jönnek.

Szóval akárhogy nézzük, a hazai lakosság jó része eléggé el van varázsolva. Nem tudják, mi folyik a világban.

Ez a lakosság nem tudja, hogy például Kanadában gyakran még egész jó állasokban sincs betegszabadság (ha beteg vagy nem kapsz fizetést), de a legtöbb helyen is egy heted van évente. Mi az a táppénz? Ezeknek a honfitársainknak senki nem mondta el, hogy sok helyen fele annyi munkaszüneti nap van, mint otthon. A kötelező éves szabadság otthon pont kétszerese a kanadainak, és itt nincsenek ingyenes szanatóriumok, nincsen gyes, nincs semmiféle juttatás, (nem is hallottak üdülési csekkről, utazási vagy étkezési hozzájárulásról).

Ők nem tudják, hogy itt az állami öregségi nyugdíj csak 65 év felett jár, ami még a legkisebb lakás bérletére sem elegendő. Nem tudják, hogy az egyetemeken általában egy félév lassan tízezer dollárba kerül (egy tankönyv sokszor 2-300 dollár). Nem tudják, hogy itt mennyibe kerül a gyógyszer vagy milyen drága a fogorvos vagy a szemüveg. Sosem hallottak arról, hogy egy átlagos ház után az ingatlanadó 3-400 dollár. Ja, és nem évente, havonta… Arról sem hallottak, hogy egy óvoda gyerekenként és havonta ezer dollár. Nyilván azt sem mondogatják otthon, hogy itt a jól keresők jövedelmének majd a felét elviszi az adó, ami erősen progresszív, nem pedig „igazságos”, mint otthon.

Itt ugyanúgy él, álmodik, tervez, spórol, küszködik az átlagember, mint otthon. A különbség az, hogy itt nagyobb a verseny, kisebb az állam gondoskodása, nagyobb az öngondoskodás. Több pénzt kap kézhez a polgár, és többet is költ.

Amit otthon az államtól vár el az ember, azt itt maga tervezi meg, és viseli érte a felelősséget. Ebből áll az élet.

Persze az igazán rászorultakról gondoskodik az állam, de nagyon megnézik, kinek adnak akármit is, és épp ezért az emberek nem számolnak a gondoskodó állam bácsival.

A fentiekre szinte hallom a választ, hogy persze, ha jó fizetést kapnánk, nem lenne gond az öngondoskodás meg a többi. Ez igaz, de azt már igen nehéz elmagyarázni, hogy a dolog nem úgy van, hogy nesze, itt van háromszoros fizetés, és most már gondoskodj magadról, hanem pont fordítva. Először kell többet teljesíteni, majd jöhet a magasabb fizetés, abból kell többet félretenni és „befektetni” a jövő érdekében — tanulás, egészség, nyugdíj —, így csökkenhet az állam szerepvállalása és az egyén öngondoskodása. Azzal nem tudunk belépni a Cipzár Klubba, ha többet költünk.

A mai kormány épp ellene megy ezeknek a trendeknek azzal, hogy erős államot papol, és bizonygatja, hogy az állam is gazdálkodhat jól a pénzzel. Ezekre az ósdi hülyeségekre akármelyik itteni politikus „óriási hírrel” szolgálhatna: sajnos nem igaz. Az egyén, a polgár, az állam bácsinál jobban tudja, mit tegyen a pénzzel. Nem volt elég negyven év ahhoz, hogy kiderüljön, a magánvagyon az enyém, az állami vagyonnak pedig nincs gazdája?

A magyar kormány ráadásul azzal is teljesen szembemegy ezekkel a trendekkel, hogy most a szegényeket még tovább szegényíti, a gazdagokat meg gazdagítja. Ilyen helyzetből még nehezebb lesz az öngondoskodás felé elmozdulni, mert a szegény rétegeknek a szabadon elkölthető —az alapvető fenntartási költségek után megmaradó — jövedelme gyakorlatilag már régen nulla. És most tovább szorul a hurok.   Ráadásul a jövő is csak energia- es élelmiszerár emelkedésekkel kecsegtet.

Gyorsan leszögezem, hogy a fentiekkel eszem ágában sincs azt mondani, hogy otthon minden szociális szolgáltatást vagy juttatást el kellene törölni. Persze azt sem mondom, hogy mindezeket Kanadában be kellene vezetni. Az még rosszabb lenne. De azt igen is mondom, hogy szét kellene nézni a nagyvilágban, elsősorban Europában. Például úgy, hogy adjunk normális fizetést a dolgozónak, és csináljon vele, amit akar. Micsoda bürokrácia kell ehhez a sok „álpénzhez” (üdülési csekk, hideg- és meleg étkezési hozzájárulás stb. több tucatnyi van belőlük, és a tiltás ellenére erőfeszítés nélkül mindegyik elkölthető sörre vagy cigire). Előállítás, elosztás, könyvelés, nyilvántartás stb., arról nem beszélve, hogy mi a fészkes fene köze van a kormánynak, vagy akár az alkalmazónak ahhoz, hogy Kovács úr mire költi a megkeresett bérét? Akkor meg mi értelme van mindenféle ál-pénzeket gyártani, elosztani, az elkötés után aztán azokkal elszámolni, könyvelni és így tovább. Szocializmus a javából!

Ezek nagyon leegyszerűsített dolgok, de igazak. És, ha ilyen körülmények között elképzeljük azt, hogy pl. Kanada is kínlódik a globális versenyben, hogy talpon maradjon, akkor mit várhatunk el szegény hazánktól? Kanada, a világ második legnagyobb országa, ahová évente 300 ezer új polgár telepedik be, ahol van nyersanyag, még olaj is!

Tudjuk, Isten csak a nagy művészeknek adta meg, hogy vele, az Istennel versenyezzenek. Nekünk, egyszerű halandóknak — egyéneknek és országoknak — egymással kell versenyre kelnünk.

Persze ezt úgy kellene elképzelni, hogy az országon belül versengenek az egyének, kifelé pedig egységesen végzik a team-munkát, hogy hazánk minél eredményesebben versenyezzen más országokkal.  (Persze itt ne arra a viccbeli csapatmunkára gondoljunk, amikor a cég igazgatója kijelenti, hogy a „team-munka az, amikor mindenki azt csinálja, amit én akarok” — mert most Magyarországon ez folyik.)

Otthon el kellene dönteni, hogy ezt akarjuk-e, hogy versenyképesek legyünk, vagy marad a gondoskodó állam bácsi, és csúszunk tovább lefelé a lejtőn.

Mert ne feledjük, a kapitalizmus egyenlőtlenül osztja el a javakat, a szocializmus pedig egyenlően osztja el a nyomort. Otthon most ennek a legrosszabb keveréke működik, illetve csak agonizál: a szocializmustól örökölt nyomor megmaradt, és úgy telepszik rá a kapitalizmusra, hogy az — az említett visszásságok miatt — a szerencsétleneket még mélyebb nyomorba taszítja, miközben rengeteg kalandor éli világát; a középrétegnek egyre bizonytalanabb jövőt, az igazi, becsületes vállalkozóknak lehetetlen környezetet, néhány rablógazdálkodónak pedig — köztük a politikusoknak — gondtalan fényűzést biztosít.

Ezeket csak akkor tudjuk megváltoztatni, ha szétnézünk a világban, amíg még látótávolságra vannak a többiek.  Fogadjuk meg George Santayana tanácsát: szilárdan álljunk a lábunkkal a saját országunkban, miközben a szemünkkel a világot pásztázzuk.

29 Comments

29 Reader’s Comments

  1. Manapság előszeretettel emllegetik a “középosztályt”, középréteget… Sorolja már föl valaki kik tartoznak ebbe az osztláyba. Tagjai birtokában vannak e termelőeszközöknek, van e tulajdonuk? Ide tartoznak e az állami alkalmazottak is? Mondjuk egy villamosvezető, egy minisztériumi adminisztrátor, vagy egy egyetemi tanár az középosztály , v. réteg? Mi van a paraszttal és a munkással? Létezik e a proletár közgazdasági értelemben vett fogalma? …És egyáltalán hányféle osztály van? Ha azt mondjuk van közép, akkor kell lenni alsóknak és felsőknek is. Kik ezek?
    Sokszor beszélnek politikai osztályról is. Nekik valóban van hatásuk a gazdaságra. Bár szerintem igengyakran közvetlenül fonódnak össze azzal, résztvevői a folyamatoknak, de mennyire?
    Az “eredmény” (nyereség) a megtermelés helyéről a hajszálcsövesség alapján a különböző rétegeken keresztül szívódik egyre fölfelé. Minden osztály igyekszik levenni a maga jussát. Odafönn részben a teremtő szellem – fejlesztés, befektetés, beruházás – másrészt a kapzsiság – a magánfogyasztás és felélés – harca teremtette vákum fokozza a szívóerőt.
    Egy biztos, nálunk idehaza az emberek nagy többsége tagadja a fejlesztés szükségességét, ill. másra hárítja ennek a feladatát. Marad tehát az atyáskodó állam bácsi, melynek akárhová is tartozó felelőse úgy ahogy ő gondolja fölözi és felezi a közös jövedelmünket.

  2. Látszat mögé néző

    Kedves Frank Tibor!

    Nos, elolvastam írását, és elég vegyek a benyomásaim. Miért? Kezdem az öngondoskodással… Anno, amikor még aktív kereső voltam, bejött hozzánk a magánnyugdíj-pénztári őrület; mindenkinek kötelezővé tették a belépést, aki nem akart, annak megszűnt a munkaviszonya. Nos, fizettük, a pici egészségügyes fizetésből, de amikor 10 év munkaviszony után rokkant lettem, hálával gondoltam azokra, akik belevertek minket a rendszerbe.
    DE (mert mindig van egy de…)
    Mit szóljanak azok az emberek, akik hosszú évekig kuporgattak, vállalták a plusz jövedelemkiesést, vagyis belekezdtek az öngondoskodásba, jövőtervezésbe, azután egy új kormány egyetlen tollvonással elvette tőlük az összes megtakarított pénzüket, amit csak a hülye nem tud, hogy soha nem fognak viszontlátni? Nem igazán csinál kedvet az öngondoskodás takarékos változatához egy efféle történés. Sokkal inkább kedvez a carpe diem életmódnak: amit ma ellophatsz, lopd el, élvezd, aztán majd lesz valami, hiszen nem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna. Ez megy ma Magyarországon.
    A rendszerváltás óta nincs semmiféle biztonság ebben az országban. Én mindig is úgy gondoltam, emberségesebb a szocializmus kollektív nyomora, mint a kapitalizmus szakadéka, ahol az állandó versenyhelyzet egyrészt mentálisan és fizikailag is tönkreteszi az embereket, másrészt iszonyatos szakadékokat nyit társadalmi rétegek között.
    Biztonság (jog-, lét-, anyagi) nélkül nincs család, nincs társadalom, csak pusztulás. Ezt az elmúlt 20 év bebizonyította. Ahogyan azt is, hogy a kapitalizmus mint társadalmi forma, hosszú távon pusztulásra van ítélve, az egyetlen életképes forma a szocializmus. A szocializmus igazságos rendszere (minden élet egyformán értékes, a szegény is annyit ér, mint a gazdag, a fiatal annyit, mint az idős és viszont stb.) nélkül egy társadalom pusztulásra van ítélve.
    Miért? Csak előre kell nézni…
    Hatalmas munkaerő-piaci verseny, amelyből kiesnek a fogyatékosok, betegek, idősebb, képzetlenebb emberek. Aki dolgozik, olyan fizikai-mentális tehernek van kitéve, hogy a legkisebb baja, hogy családot alapítson, hiszen bármikor beteg lehet, és akkor nincs társadalmi szociális háló, mehet családostul a levesbe, az utcára vagy a temetőbe. Szóval, ott tartottunk, hogy nincs gyerek. A társadalom elöregszik. Most tekintsünk el attól, hogy adott esetben az elöregedett társadalmat el kell tartania a társadalomnak, mondjuk, nem kell, mivel kapitalista, öngondoskodó rendszer. Ezek az emberek egyszer meghalnak, és akkor mi marad? Az a szegény, képzetlen réteg, amelynek semmi alapja nincs ahhoz, hogy egy társadalom épüljön rá…

    Ezzel szemben a szocializmus gondoskodó rendszer. Van létbiztonság. Alacsonyabb ugyan az életszínvonal, mint a kapitalista rendszerek egyre zsugorodó középosztályáé, ám mégiscsak biztonság. Létezik többgyermekes családmodell, mert az emberek biztosak a jövőben, tudják, nem mennek a levesbe vagy temetőbe, ha megbetegszenek, megöregszenek. Mivel a tanulás mindenki számára elérhető, folyamatosan van utánpótlás minden területen. A társadalom nem öregszik el. Kizárólag ez az út járható, ha egy ország, egy nép életben akar maradni. A kapitalizmus zsákutca, ha nem is évek, de évtizedek alatt elpusztul.

    Még egy dolog: szabadrablóknak senki nem gyűjt önszántából. Ad valaki garanciát arra, hogy ami 2011 elején megtörtént, nem fog soha többé? Nem, mert nem tud.

  3. A cikkben foglaltakkal egyetértek, viszont alkalmasint több ilyen bemutató és ár összehasonlító jellegű írás kellene. Mondom mindezt annak kapcsán, hogy sokan (sajnos) azt feltételezik, hogy tölünk nygugatabbra csak úgy dől a pénz, mint zivatar után az esőcsatprnából és csak alá kell tenni a pénztárcát és rögtön megtellik. Tartok attól, hogy áltatában a magyar ember igen is nagyon hozzászokott az állami gondoskodáshoz. Meggyőződésem, hogy sokan vannak olyanok akik, ha a mostanihoz képest lényegesen többet tudnának keresni (jövedelem alapján) és csökkene az állami gondoskodás nem tudnának mit kezdeni a pénzükkel, persze ezt úgy értel, hogy értelmesen. Hisz valamennyi pénzt elkölteni akár fölösleges dologra na azt mindenki tud és képes rá. Arra, hogy azt beossza és a jövőjére gondolva másra szánja az nem biztos, hogy összejönne? Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az országban sok ember sorsa hogyan alakulna, ha a fentiekbe leírtak akár még csak részben is, de teljesülnének??

  4. Balogh S. Éva

    Nagy a baj és sajnos ettől a kormánytól semmit sem lehet várni.

  5. Olah Zsuzsanna

    Igaz!! minden szava igaz, es hogy mennyire azt en mar 1 eve tudom. Ferjhez jottem egy nyugdijas magyar emberhez, aki 25 eve el itt es mint szakmunkas dolgozott, akinek meg mindig van torlesztese, nekem meg nincs papirom /tehat nem tudok dolgozni/ otthon pedig azt hiszik valoban
    itt a kiadasokat Ft-ban, a beveteleket $-ban kapjuk.
    Ennek ellenere az eletem megis minosegileg jobb, de nem az anyagi dolgok miatt, hanem a 8 evig otthon atelt allando politikai cirkuszok miatt!!!
    Erdekes, hogy itt azt sem tudjuk ki a kepviselo, ki a kulonbozo partok vetelytarsai stb. az eletunkben nincs benne a politika!!!!
    Mindenki dolgozik, el ahogy tud, es torodik a maga dolgaival.

  6. Minden esetben, amikor Frank Tibort olvasok, az jut eszembe, idehaza miért nem találni egy ilyen világosan gondolkodó, széles látókörű embert sem… no jó, lehet, hogy van elvétve egy, mondjuk kettő… de nem több. Néhány politikusunk tanulhatna, hogyan kell elmagyarázni az embereknek a legbonyolultabb dolgokat: így. Csak ennyire egyszerűen. Persze ilyenre csak az képes, aki sokat tud…

  7. Olah Zsuzsanna

    Hogyan alakulhatot ki nalunk, hogy a politikusnak ennyi minden jar /nem sajnalom / de a nyugati, es europai demokratikus orszagok ezt nem ismerik, nalunk a rendszervaltozassal miert nem alakult ki a szolidabb normalis politikusi berezes es juttatas??
    Ezt is orokoltuk az elozo rendszertol?

  8. Fürtös 1954

    Valamit azért nem értek !!!

    Nagyon-nagyon jó lehetett a szemészed amikor megoperált,
    mert Te ezeket több ezer kilométerről látod a 2/3-ad pedig
    még a Kossuth tér másik oldaláig sem lát el.

    Gyönyörű március 15-én volt, de most meg jön jön a Húsvét

    Egy régi vicc jut eszembe:
    Mi vagyok én nektek?????????
    Apánk !!
    Mi az én feleségem nektek????????
    Anyánk!!!
    Mik akartok lenni????????
    ÁRVÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  9. Remek iras, nagyon koszonjuk, minden szava igaz. Hogy tudja ilyen egyszeruen osszefoglalni mi tortenik, foleg a tavolbol, az rejtely. A kerdes hogy mi lesz, sok jo nem az biztos. Kosz.

  10. Olah Zsuzsanna

    Erdekes! Ha csak a kommenteket szeretnem elolvasni akkor nincs itt semmi, de ha irok akkor most megjelenik, de kesobb megint csak az van kiirva, hogy nincs komment /egy se/

  11. Jé, mintha ez a „szilárdan álljunk a lábunkkal a saját országunkban, miközben a szemünkkel a világot pásztázzuk” mintha pont a nagyokos menedzsment filozófiának felelne meg: „think global, act local”.
    Minek a világpásztázó global thinking, ha a local act-ok összesenje, szummája mégiscsak kiadja a globális problémákat? Vagy eleve erre volt a (suba alatti) gondolás?
    Ha nem, akkor helyesebb a „think local, act local”. Ez nem a provincionalitás himnusza, hanem ekkor a felelősséget a local VÁLLALNÁ tetteiért. Mert hiába a szép/nemes/globális gondolat, ha a local cselekvés ennek ellen tesz, alávág. AKKOR LEGALÁBB NE MONDJA…..
    Ha meg csinálja, nem a duma lesz a fontos, hanem a tett (és a cselekvő általában nem ér rá dumálni…)

  12. Kedves Zsuzsa, ez egy regi problema, admin probalja keresni a megoldast. Ha valaki nincs bejelentkezve, (kivulrol nezi,) akkor nincs komment, ha viszont bejelentkezett (pl beirt egyet) akkor latszik az osszes. Egy ido utan (talan masnap) az osszes komment latszik. Fogalmam sincs hogy miert van, de nagyban gatolja a jo vita kialakulasat. Udv Tibor

  13. Olah Zsuzsanna

    Koszonom a valaszt kedves Frank Tibor!

  14. Meg lehetett volna a cikkben emlékezni, hogy ma van a tanácsköztársaság kikiáltásának a napja!!!
    És nem sokára jön május 1 is, amikor letakartuk piros lepellel a “hősöket”.

    Szóval vegyük el a mostani burzsoáziától a lóvét és gondoskodjunk magunkról!!!

  15. Ez egy nagyon jó látlelet, és lehet, hogy pont a távolságtól jobban látható az összkép. Ez egy igazi róka fogta csuka helyzet: a gazdaságot versenyképtelenné teszik a túlzott elvonások – viszont azok mértéke nem csökkenthető, mivel annyira alacsony az életszínvonal, hogy semmiféle további megszorítást (főleg legalul) már nem tud elviselni a társadalom. Kb olyan probléma, mint 3 vonallal összekötni a négyszög négy sarkát – vagy a régi görög példa a nyúl és a teknősbéka megnyerhetetlen versenyéről. Mindkettő csakis úgy oldható meg, ha kilépünk az adottnak vélt keretből.
    Amíg Eltolcsyt 2000-ben nem engedték a gazdaság közelébe, Magyarország ezt tudta produkálni (ugyan az államadósság 6ezer mrd-ról 9ezer mrd-ra nőtt – viszont a GDP-hez viszonyított aránya csökkent: mivel a GDP nőtt. Ez még akkor is igaz (de legalább nullszaldós), ha megtisztítjuk a felpörgetett inflációs plusz bevételektől, és az MFB-ben eldugott kiadási tételektől, és a kétéves költségvetés miatt elmaradt zárszámadástól: mivel nőtt a GDP.
    Amikor az elvakult hívőkön kívül még sokan a fideszre szavaztak, azok abban bíztak, hogy újra ezen az úton fognak elindulni – és legalább arra van programjuk, hogyan lendítsék fel a gazdaságot. Ugyanis a GDP növekedése esetén úgy lehetne a szociális hálóra ugyanannyi pénzt költeni, mint most (hiszen az tragédia nélkül nem csökkenthető) hogy annak aránya csökken.
    És ez a történelmi hibája (ami mint tudjuk: több, mint bűn) Orbánéknak:
    -10 hónapig nem hívtak le Uniós forrásokat, ezzel az első helyekről a 18-ik helyre csúsztunk
    - az eltúlzott mértékű bankadóval csökkentették a gazdaság finanszírozására fordítható forrásokat
    - töredékére csökkentették a közmunkára fordítható pénzeket
    - nem növeltél az innovációra fordított összegeket (és az uniós és banki források is csökkentek erre a célra)
    - a széllelbélelt, széllkakas, stb. tervükből sem lehet semmiféle gazdasági tervet kiolvasni…

    És most itt állunk a mocsár közepén, előttünk elfogyott az út, az útjelzőn balra Öszöd, jobbra Nem öszöd – a mocsárban pedig haladni kell, mert az egy helyben állás is életveszélyes: és most kell elkezdeni tákolmányozással bohóckodni?! Kezdek nagyon aggódni!

  16. Nem akarnék “Négymadár” tollaival ékeskedni! Vizuális illusztráció:
    http://negymadar.blog.hu/2011/01/15/jaratlan_ut

  17. Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni! Mindig jó tudni, hogy már hol járunk!
    http://farm6.static.flickr.com/5285/5357910774_cc367329c2.jpg

  18. Kedves kekec!
    Az aggódással sikerült elkésned. Azt kb. tíz hónappal ezelőtt el lehetett (kellett) volna kezdeni.
    Orbán prioritásai ugyanis szélsőségesen eltolódtak:
    Első helyen áll saját hatalmának bebetonozása;
    ennek érdekében második helyen a párt hatalmának bebetonozása áll;
    Az első tíz hónap e két cél lehető legtökéletesebb megvalósításának jegyében telt el. Közhelynek számít már annak sorolása, hogy mindezt milyen eszközökkel tette, és érte is el.
    Közben a gazdaság szinte állt, ahelyett hogy gőzerővel a válság utáni helyzetnek, a versenyhelyzetünknek a javításával foglalkoztak volna. Ez csak a retorika szintjén volt téma.
    Amit eddig tettek, azzal haladunk befelé a zsákutcán, ahonnan így egyre nehezebb lesz kijutni.

  19. Jó, hogy a cikk megemlít nagyon sok számomra is fontos értéket.
    Ilyen például a szabad vállalkozás, az önrendelkezés, az öngondoskodás, a visioning, a felelősség és a felelősségvállalás.
    De persze még sorolhatnám tovább is:)

    Épp a napokban láttam a facebook-ról és alapítójáról szóló filmet (azt hiszem social network az eredeti címe).
    Magyarországon ezt a filmet sokan unalmasnak bélyegezték – gondolom, mert senki nem hal meg benne – és nem volt túl nagy sikere.
    Pedig részben pont a fenti értékekről szól és arról, hogy ha jó helyen vagyunk jó időben, akkor már csak rajtunk múlik, hogy a helyes döntést hozzuk-e meg.

  20. Kedves Mindenki!
    Nagyon nehéz erre a nagyszerű cikkre egy rövid commentben reagálni, mert akkora témát fog át, hogy lehetetlen.
    Ha egy mondatban kellene összefoglalni, azt lehetne mondani:
    “Úgy van, ahogy Frank Tibor mondja”.
    Mert tényleg úgy van. Nagyon kevés elemzést olvashattunk mostanában, amely ennyire lényeglátóan, ennyire kritikusan és ennyire építően fogta volna meg Magyarország alap problémáját. Egy vérbeli jobboldali – mint Dr. Frak Tibor – így látja a “magyar-kérdést” és az az igazság, hogy ehhez nincs sok mit hozzátenni, de elvenni sem belőle.(sem balról, sem jobbról!)
    Az merült fel bennem, hogy “miért nem szervezünk egy ‘pártot’, amelyik ezt a szellemiséget képviseli? Miért nem ‘kapacitáljuk’ Frank urat, hogy jöjjön haza és kezdjünk hozzá?
    Tudom, hogy ‘baromság’ amit mondok, de máskülönben ki fogja ezt elkezdeni?
    El tudok képzelni egy “Bajnai-Oszkó-Bokros” trojkát Gyurcsányék “párt-háttértámogatásával”, de – ismerve a mai magyar belpolitikai helyzetet, ezt az “én veled most nem szeretnék…” “jobb lenne, ha távoltartanád magad ettől” stb. stílust – nem sok esélyt látok erre.
    Valszeg kell egy új, hiteles, nem kiégett, nem kiégetett és felettéb értelmes ember.
    Keressük meg!
    Szóljon, akinek ötlete van!
    Üdv.
    Gábor

  21. Eszembe jutott egy új verzió.
    1.Elkezdték a KE. (az emberek embere) múltjának alaposabb vizsgálását.
    2.Lázár megszellőztette, hogy 2014-ben nem indul polgármesterségért
    3.Orbán Viktor egyre fáradtabb – néha aggasztóan beteg – ember benyomását kelti.

    EREDMÉNY: Schmitt Pál (kitöltve az élete végéig luxusra jogosító minimális hivatali időt) – lemond (lehet eü. ok is, vagy bármi más) —- O.V. legyen KE. (kisebb teher/nagyobb nyugalom/pici felelősség)—— Lázár pedig előlép Miniszterelnöknek!
    Akár jövőre!!! Vagy akár már az idén.
    Na erre varrjatok gombot barátaim!
    Üdv.
    Gábor

    P.S. ezt a hszst. a Magyarország rovatból másoltam ide – frissítőnek szánom itt.
    üdv. Gábor

  22. Higgyétek el, hogy nem azért írok zsinórban 3 hszst, mert szeretem leírva látni a nevemet. Így jön ki a lépés, hogy amikor én aktív vagyok Ti pihentek (és fordítva)
    Apropo! Tudjátok, hogy ki a biokertész?
    —- “Aki nappal alszik, éjjel permetez” (a tényleges biokertészektől elnézést kérek)
    A “Frank Tibor-féle országértékelés”-hez fűznék még egy-két gondolatot.
    Ennek az egész rendszernek a megreformása egy EMBERÖLTŐ-t fog igénybe venni. Ne gondoljunk másra, csak a munkanélküliség – és azon belül a roma – kérdéskörére. Micsoda invesztíció kellene ahhoz, hogy “értelmes”, de lagalább “nem értelmetlen” munkahelyek teremtődjenek? A rendszerváltáskor 1 millio ember vált munkanélkülivé szinte egyik napról a másikra.
    Nesze neked könnyűipar, élelmiszeripar, mezőgazdaság!!!!
    De a “RUSZKIK HAZA!!!” meg a “TOVARISCSI KONYEC!!!”, az ment, ahogy a csövön kifért.
    A 220 millios “ruszki piac” átment a hídon és könnyes szemmel visszanézve még tisztelgett is.
    Milyen ipar, vagy milyen tevékenység tud odatelepülni, ahol a legnagyobb a baj? (Szabolcs, Borsod).
    A jelenlegi állapot egy szocializmusból átörökölt rendszer tovább barkácsolásából alakult ilyenné, amilyen.
    A “hogyan is kellene átverni az APEH-ot” c. népijáték, a tüntetés a “púlykapénzért” c. egyfelvonásos, a “szociális népszavazás 300 Ft vizitdíjról c. dráma stb.mind mind ütött egy egy szöget ebbe az egyre kényelmetlenebb koporsóba. (tényleg! egy koporsó lehet kényelmes, vagy kényelmetlen?)
    Ez a rendszer nehezen tud megváltozni, amig a ratkó-korszak most nyugdíba menő gyermekei, és az Ő már nyugdíjas szüleik el nem tántorognak addig a koporsóig.
    Valakinek meg kell etetni azokat az embereket, akik “minimálbéren + a többi zsebbe” alapon “elkúrták az életüket” (a nyugdíjukat) meg azokat, akik abszolute lenullázottan, teljes szegénységben élnek.
    A “Matolcsiné férje…” most tapsolja el azt a picike részét a nyugdíjaknak, ami biztosnak látszott.
    Nagyon nagy áldozatokat kell még vállalnia ennek az országnak – én azt hiszem.
    Üdv.
    Gábor

  23. Nagyon félreértett, aki azt hiszi a szövegem alapján, hogy én csak most kezdtem aggódni.- Mert én azok közé tartozom, akik eleve nem szenvedtek senilitas delectatban. nem felejtettem el a korábban tanúsított hatalmi arroganciájukat, valamint igenis figyeltem arra, hogy, hogy a kudarcukból nem azt tanulták meg, hogy jobb lett volna kevésbé agresszívan nyomulni, hanem, hogy “nem eléggé” nyomultak. Eleve abból indultam ki, hogy a reális gazdasági helyzetet tekintve kenyér helyett cirkusz lesz bőven – és milyen igazam lett! De azért azt hittem, hogy az Orbánt pénzelő hazai oligarcháknak mégiscsak van egy kis sütnivalójuk, és ők legalább gazdasági téren tudnak valami ésszerüségre hasonlító gazdaságpolitikát diktálni. Csak politikai célszerüségből nem merik az önkormányzati választások előtt előadni, nehogy úgy járjanak, mint Gyurcsány, akinek nem volt lehetősége erre a halasztásra, mivel a befektetők figyelmeztetésül belengették a forintot.
    Mivel 10 hónap alatt is csak egy Széllel bélelt határidőnaplóval tudtak előállni, ezt a reményemet veszítettem el, ezért kezdek “komolyabban” aggódni.
    Az ember akármennyit él, mindig maradnak illúziói, amikkel leszámolhat. Nem tudom, miért képzeltem, hogy a kontraszelektált politikai elit ellenében legalább a gazdasági elitünk normális?! Ha ugyanis tényleges gazdasági kockázatvállalás alapján választódtak volna ki – a Gyurcsány 6 %-os költségvetési kiigazítása miatt nem hült volna le a tapasztalt mértékben a gazdaság. Nálunk ugyanis az állami megrendelésektől függ ez a társulat, tehát esetükben még jobban érvényesül a kézből etetéssel kiválasztás.
    Mivel EZT az illúziómat vesztettem el (mely szerint legalább EGY réteg normális a kormányoldalon) ezért kezdek igazán aggódni! Kb. mint a repülőgépen ülő, amikor megtudja, hogy kómába estek a kormánynál ülők,
    és nem lehet tudni, hogy egyáltalán ki lehet-e jönni ép bőrrel az eddigi zuhanásból és rázkódásból?

  24. Nyul György

    Húsz év elteltével azt mondom, jobb volt a kádári pocsolyában dagonyázni, mint a jelnlegi bűzös mocsárban fuldokolni. Nem változott itt semmi. Nem is tanultunk semmit. Nézhetünk mi nyugatra, vártuk a sültgalambot, dpolgozni azóta már el is felejtettünk. Az új politikusi osztály meg hezugságokkal biztatott bennünket. Igértek fűt-fát, közben meg elmutyizták az országot. Egymásra uszítottaák a zembereket. Kétfelé szakadt az ország, ember embernek farkasa. Akinek esze és lehetősége van szépen elhúz külföldre. Ha van valakinek egy kis megtakarítása azt is külföldre viszi, mert fél, hogy aktuális uraink azt is ellopják mint a nyugdíjra félretett megtakaritásukat. Ez ahelyzet.
    Igaza van Frank Tíbornak. El kellene kezdeni dolgozni. Hátha………? De rosszak a tapasztalataink. Lehet hogy azt is ellopják?

  25. A legnagyobb baj, hogy a magyar nép nagy része érzéketlen a diktatúrával való riogatásra. Sőt! Viszonylag konszolidált, gyarapodó éveket csakis diktatúrák alatt élt meg – tehát még vágyakozik is vissza a langymelegnek emlékezett kádári “diktatúrába”. Orbán nagyon jó hatalomtechnikus – nem véletlen lovagolta meg ezt a nosztalgia hullámot. Azonban amit előkészít az a megelőző, Rákosi féle osztályharcosan egypárti diktatúra, sanyarú gazdasági helyzettel párosítva: arról pedig senkinek sincsenek szép emlékei.
    Nem hiába sajátították ki a nép nagy részéhez eljutó médiákat (az internet csak egy kisebb, értelmes részhez jut el – ne abból induljunk ki, amit itt tapasztalunk) ezért van az, hogy sokan még mindig hisznek abban, hogy már kopasztják a galambot, csak még várni kell a sütésére és röptetésére – viszont napról napra nő azok szeme, akik inkább a “saját szemüknek” hisznek..
    Viszont körbenézve csak azt az elternatívát látják, hogy az epét amúgy keserüen akarják lenyomni a torkukon: és ugyanezt inkább “nemzetiszínü” köritéssel választják.

  26. Mit mondjak?
    Ez egy nagy szar!
    (Reggel megbánhatom, de most ezt gondolom)
    Amit ez a magát forradalminak kikiáltó,- valszeg akkor enyhén könnyüvérünek mondható – némber megengedhet magának a Magyar Köztársaság Parlementjében, az minden képzeletet felülmúl.
    Horn Gyulát lehet nem szeretni, lehet úúúútálni, lehet lepufajkásozni – mindent lehet,
    DE!!!!!!!!!
    Egy félhalott, kómában lévő, magát már megvédeni nem képes embert így meggyalázni, mint azt W.M. tette ——— BORZALOM!!!!! (hányhatnékom van!).
    A Kedves Vezető mit szól ehhez????
    Miért nem szólt azonnal????
    Hol van mostanában SzíjjjjjjjjjjjÁrtó Péter?
    Mi a szar van it????
    Borzalom!
    Üdv. Gábor

  27. Kérem szíves elnézéseteket az előző bejegyzésért.
    A Wittner Mária által ma, a Magyar Köztársaság Parlamentjében Horn Gyulával kapcsolatban előadott “hányadék”, ezt a “viszont-hányadékot” hozta ki belőlem.
    Remegek a fájdalomtól!!!!!
    Üdv. Gábor

  28. Marx Károly

    Elsősorban a magam nevében, meg egy kicsit azok nevében is akik Önnel ellentétben, akik komolyan vettük az itt élned s halnod kell strófát és csupa kalandvágyból itt maradtunk. Először is igen könnyű a volt és csak épülő félben volt szocializmust bírálni, úgy hogy közben néhány alapvető körülményt egyszerűen elhallgatunk, figyelmen kívül hagyunk. Így utólag le kell szögeznem, hogy az 1945 – 1990 közti időszak volt Magyarország aranykora! Miért is? Mert ez a kor volt az egyetlen kor az ország történetében ami a társadalom problémáira tiszta, értékelhető és pozitív válaszokat adott. Ez az időszak számolta fel az országban uralkodó ormótlan, üvöltő igazságtalanságokat. EZ Ennek az időszaknak eredménye képen szűnt meg az országban a jogfosztottság, az elnyomás, ez az időszak tette lehetővé az emberek, a tömegek számára a társadalmi predesztinációból eredő addig eleve elrendelt státuszból való kilépés lehetőségét. Távolról, a kanadai pampák nyugalmából könnyű azt állítani, hogy minden bajunk forrása Mi magunk vagyunk, könnyű azt mondani, hogy Mi csak a sült galambot várjuk de semmit nem teszünk érte, könnyű ezt úgy állítani, hogy nemes egyszerűséggel nem vesszük számításba a valós helyzetet, a történelmi korlátokat. Csak, hogy a legújabb kort tekintsük. 1945 -ben Kanadával az USA-val ellentétben Magyar ország a II. világháború végét a végsőkig lerombolt, kirabolt, állapotban élte meg. Ebből az állapotból – lehet, hogy nem mindig a legjobb módszerek alkalmazásával – de igen rövid idő alatt sikerült egy alapszinten helyre állított, egy az éhínségtől, az analfabetizmustól megszabadított országot csinálni – annak ellenére, hogy a Magyar hatalmi elit, a magyar uralkodó osztály a nemesség a tőle történelmileg is megszokott módon, hóna alatt itt hagyva csapot papot, itt hagyva az általa okozott károkat, nyomort a Magyar nemzeti vagyonnal nyugatnak vette az irányt magára hagyva az országot a népet. Nos nagyjából és csak igen röviden ebben a helyzetben kezdődött meg az ország újjáépítése. A nyugati gazdasági (és kulturális) blokád, a hidegháború ellenére sikerült Magyarországból 45 év alatt lényegében egy társadalmi feszültségektől mentes, élhető, prosperáló, állampolgárai számára esélyegyenlőséget nyújtó országot felépíteni. Lehet Ma Kanadából bírálni úgy, hogy nem vesszük figyelembe, hogy a szocialista országok nem a szabad világpiacon éltek, termeltek és kereskedtek – hiszen abból erőszakkal ki lettek zárva – hanem önmagukra utalva építettek élhető országot. Ha a szocializmusnak valaha volt nagy hibája az az, hogy bár polgárait tömegesen tanította, képezte mégsem sikerült megértetnie az emberekkel, hogy miért is a szocializmus a magasabb rendű társadalom. Ezt a leckét ma vagyunk kénytelenek megtanulni és ezt a leckét ma a kapitalista országok népeivel együtt tanuljuk. 90 előtt munkám során sikerült néhány alkalommal nyugat európai országokban rövidebb hosszabb időket eltöltenem. Akkoriban látva a fogyasztói társadalom értékeit magam is úgy gondoltam, hogy a piacgazdasággal valóban lehetne a szocializmuson jó irányban alakítani. Mára már tudom ez tévedés volt. A rendszerváltozás során lezajlott privatizáció Magyar országon nem a gazdaság átalakításába, hanem a gazdaság kirablásába fordult. Az állami termelő eszközök privatizálása nem hatékonyabb működtetést, hanem a termelő eszközök megsemmisitését eredményezte. Ennek nyomán a szocializmus felszámolásának eredményeképpen munkanélküliség, (tömeges) elszegényedés, és mára már kezdődő nyomor érkezett Magyarországra. Mára már tisztán látszik, hogy a kapitalizmus nem tud a társadalmi problémákra, a társadalmi feszültségekre, a nyomorra, a munkanélküliségre, az elszegényedésre semmiféle megoldást nyújtani. És ez az állítás mára már a fejlett kapitalista országokra is igaz. Mára már nektek is (ott a távoli Kanadában is) be kell látnotok, hogy a kapitalizmus aranykora véget ért. A Globalizáció csak egyes igen kis számú nagytőkés számára előnyös, hiszen az ipari termelés Ázsiába, a harmadik világba történő kihelyezése, csak néhány kiválasztott számára előnyös, a nyugati társadalmak, a nyugati munkás osztály számára csak a tartós munkanélküliséget, a csökkenő szociális juttatásokat, a válságokat, az elszegényedést hozzák. Igen az Ázsiába kitolt termelés, (szinte helyreállíthatatlanul) iparágakat szüntet meg a nyugati világban, ezzel egyenesen munkanélküliséget, szociális létbizonytalanságot, végső soron nyomort teremt. Annak idején nem értettük, Ma valószínűleg a világ egyre több országában kezdik kapiskálni mit is jelentett a Világ Proletárjai egyesüljetek jelszó.A komment műfaja nem alkalmas arra, hogy érveimet bővebben kifejtsem, de ha kívánjátok szívesen folytatom.

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék