Úgy látszik, lecseng az őrület, ami lázban tartotta a világot, és holnapra bedönthette volna a világpiacokat.

Több barátom is kérte, próbáljam megmagyarázni, mi is történt, történik, mert elvesztek a sok információban. Tényleg fordulópont van, az amerikai álomból amerikai lidércnyomás lesz?

Pedig a probléma — és a megoldás is — egyszerű. Mi is a lényeg?

A háttér

Először is, leegyszerűsítve, arról van szó, hogy a tavaly év végén megválasztott republikánus többségű Kongresszus beszólt, sőt betett Obamának, hogy álljon le a költekezéssel. Az államadósság ugyanis tényleg nagyon elszállt, amely már a GDP 100%-a körüli összeg. Sőt, az idén úgy megugrott a költségvetés, hogy majd másfél trillió dolláros deficittel számolnak — vagyis az USA egy év alatt annyit fogyasztott, mint amit ő maga és például Kanada megtermelt. A deficit értéke ugyanis körülbelül megfelel Kanada GDP-jének. Ugye könnyen be lehet látni, hogy ez nem megy.

Tehát egy dolog a költségvetés rendbehozása, és egy egészen más dolog a tartozási plafon.

Az adóssági plafon (debt ceiling) meghatározza, hogy mekkora lehet az államadósság maximuma. A dolog pikantériája — és a politika őrültsége —, hogy a politikusok ezt a kettőt összekötik, összemossák.

Miért is baj ez? A költségvetés rendbehozása egy hosszú távú dolog, fenntarthatóság kérdése. Az államadósság plafonja egy azonnali, sürgető kérdés, mert ennek elérése esetén a kormány leáll, nem tudja a számláit fizetni. Az adósság kezelése, bár sürgős, de hosszú távú dolog, míg az adósságplafon a már meglévő tartozások kifizetését akadályozta volna.  Az egyik tehát a múlt, míg a másik a jövő.

A plafon tehát azonnali kérdés, jönnek a számlák. Több tízmillió csekknek kell kimenni, adósságtörlesztés, szociális segélyek, élelmiszerjegyek, munkanélküli segélyek, stb. Ezeket ki kell fizetni, ha akarjuk, ha nem. A nemfizetésnek ugyanis beláthatatlan következményei lennének. Ezt bármely család tudja: ha nem fizeti a számláit, elveszti a hitelképességét, utána évekre eláshatja magát. Hosszú évekig tarthat, míg ebből talpra áll — ha egyáltalán ez sikerül. A világ legnagyobb gazdasága esetében a következmények az egész világra nézve beláthatatlanok.

Tehát az történt, hogy a törvényhozók összekapcsolták az adóssági plafon megemelését a költségvetési szigorításokkal, megszorításokkal. Magyarul: felemeljük a plafont, de csak akkor, ha összevágod a hitelkártyáidat, és a jövőben nem fogsz újabb adósságot felhalmozni.

Ezzel alapvetően nincs is semmi baj, sőt, azzal mindenki egyetért, hogy ne költsünk többet, mint amit megkeresünk. A gond az, hogy ezt az idétlen vitát, alkudozást hangosan, a világ szeme láttára, és az utolsó pillanatig, a végsőkig kiélezve csinálták végig, pánikot okozva ezzel a világ tőzsdéin.

Amerika mindenkinek ártott. A múlt héten például a torontói tőzsde 4%-ot veszített az értékéből. Otthon tovább romlott a forint árfolyama a svájci frankhoz képest, mert az a menekülési valuta szerepét játssza. A világ minden részén, minden szegletében hasonló árat fizettek ezért az emberek.

És ez még mind semmi ahhoz képest, ami megegyezés híján történhetett volna.

Az egészet hónapokkal előbb, csendben, a háttérben kellett volna végigcsinálni. Most meg itt a spekuláció arról, kinek is állhatott az érdekében ez a cirkusz. Mert ez cirkusz volt a javából, egy emberek által előidézett válság, egy majdnem-pánik. Ütünk egy lyukat a hajónkon, aztán mi vagyunk a hősök, hogy süllyedés előtt az utolsó percben betömjük.

A baj mértéke

Az adósság mértéke családonként százezer dollár körül van. Ez óriási összeg, ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa, mert az igazi nagy adósság a jövőbeli egészségügyi ellátás és a nyugdíjak területén fennálló fizetési kötelezettség. Ha ezeket a belső ‘tartozásokat’ is figyelembe vesszük, akkor egészen vad adatok repkednek a levegőben: ötventrillió dollár az általánosan használt szám. Ezt már elképzelni is elég nehéz, de talán jobban rávilágít, ha azt mondjuk, hogy Magyarország a mai szinten körülbelül háromszáz év alatt termelne ennyit.

Az igazi baj szerintem azonban az, amiről senki nem beszél. Mi is ez?

Ha egy európai modellt nézünk (mondhatnánk magyart is, nálunk is legalább akkora a pazarlás, mint máshol az EU-ban), akkor azt kell mondani, hogy a költekezést millió helyen lehet visszafogni. Amerika azonban nem egy jóléti állam, itt sokkal nehezebb lesz ‘spórolni’.

Illusztrációként hadd tegyek ide egy idézetet, egy otthoni nagyvállalat — irodaszerű, nem bányaüzemről van szó! — ügykezelőjének a munkaköri leírásából: az orvosi alkalmassági nyilvántartás, teljes személyi adminisztráció; bérletek névre szóló kiadása, kiküldetési rendelvények kiállítása, elszámolása, adatszolgáltatás a rendészet felé, irattár kezelés, adatrögzítés, különféle statisztikák, táblázatok készítése, munkába járással kapcsolatos közlekedési támogatások elszámolási ügyintézése, üdülési csekkek, hideg és meleg étkezési csekkek és hozzájárulások, kollektív szerződésben biztosított munkaruházat nyilvántartása, anyagi és tárgyi eszközi raktárkiírások, irodaszer kezelés, szintén kollektív szerződésben biztosított tisztítószer vételezés, dolgozók felé kiadás, saját halott temetésekor kapcsolatfelvétel a hozzátartozóval, temetkezési ügyintézőnek megrendelés megírás, számlaigazolás, koszorúrendelés, gyászjelentés kihelyeztetése, temetés napjának nyomon követésével fekete zászlók kihelyeztetése.

Na, már most Amerikában ezekből szinte semmi nem létezik. Nemcsak, hogy ilyen feladatkörökre nincs szükség, hanem az ezek alapjául szolgáló ‘juttatások’ sem léteznek. Itt kap az ember egy fizetést, és kész. Senkit nem érdekel, hogy mikor volt üdülni. A lényeg, hogy ilyen körülmények között a megszorítás Amerikában egészen mást fog jelenteni, mint Magyarországon például.

Az adósság elszállását javarészt a háborúk rovására írják, illetve az orvosi kiadások megugrására. Ezen kívül a bevételi oldalon elmaradások vannak, mivel az adóbevételek kisebbek a vártnál. Ennek oka, hogy elmaradt a munkahelyteremtés, amit az óriási megsegítő-csomagoktól vártak, melyeket Obama a válság kapcsán juttatott több szektornak.

A megoldás

Az adósság-plafon megemelése egyetlen tollvonással lehetséges, nem boszorkányság. A másik — a megegyezés a költekezés visszafogásában — húzódott el, és váltotta ki a pánikot. Obama, akit az ellenzéke egyszerűen szocialistának nevez, mindenképpen adót akart emelni. A republikánusok, és főleg a Tea-Party-sok, erről hallani sem akartak. Obama elég nagy demagógiával rendszeresen beszélt arról, hogy akinek magánrepülője van, az fizessen többet a közösbe. (Ez az egész vita onnan származik, hogy még Bush adott adókedvezményt a gazdagoknak, aminek az érvényessége hamarosan lejár — Obama ezt nem akarja meghosszabbítani). A republikánusok hallani sem akartak adóemelésről, mivel az a növekedést lassíthatja. Ők a kiadások visszafogását szorgalmazták, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést.  Az egyik kiadási problémáról beszél, a másik bevételi problémáról.

Százszor elhangzott érv, hogy nagyobb gazdasági haszna van az embereknél hagyni a pénzt, mintha az állam adóként beszedné, majd újra osztaná, mivel az egyének jobb gazdálkodók az államnál.

A megoldás a kisebb állam, hallottuk naponta.

A megegyezés így nehéz volt, de végül is a republikánusok beleegyeztek az adósság-plafon felemelésébe. A három trillió dolláros ‘deal’ különféle garanciákat tartalmaz, és egy bizottság felállítását arra, hogy a költségvetési egyensúlyt létrehozza.

Hosszú távon

Az USA bajai hosszú távon óriásiak. Ezek kezeléséhez elszántság, politikusi bölcsesség, hiteles vezető kell. Vagyis kellene.

A fent nevezett adósságokon kívül ugyanis az országban sok trillió dolláros hátralék van infrastrukturális fejlesztésekben, utak, hidak, iskolák felújításában. A nagyvárosok belső magvai többnyire lerobbantak, mivel a tehetős lakosság kiköltözött a kertvárosokba, és ott fizet ingatlanadót.

Az IMF legújabb, megrázó előrejelzése szerint Kína még ebben az évtizedben megelőzi az USA-t. Mindenesetre Kína évente mintegy háromszázmilliárd dollár profitot szerez Amerikától. Nem túlzás azt mondani, hogy amerikai pénzből építik fel Kínát, mert a boltokban szinte minden árucikk kínai. Amerikában még hosszú távon is elképesztően nehéz feladatnak tűnik a termelési kapacitás újraélesztése, de annak hiányában ez a trend tovább folyatódik.

Általános vélemény, hogy a kínai politikusok okosabbak, mint az amerikaiak, mert az amerikaiak hagyják, hogy — pl. a kínai valután keresztül — manipulálják Amerikát, és a munkahelyeket egyszerűen Kínába vitték. Ennek és az egész mostani válságnak könnyen Obama ihatja meg a levét. Most eléggé elképzelhetetlennek tűnik, hogy 2012-ben újraválasszák.

Hosszú távon is csak munkahelyek létrejöttével oldható meg a probléma, hiszen a gazdasági növekedés az egyedüli gyógymód az adósságspirál megállítására. A kiadási oldalon jól meg kell vizsgálni, hogy lehet kihátrálni az országnak a két nagy háborúból, meg kell vizsgálni az egészségügyi és a szociális ellátást, nyugdíjat (social secutiry). Jól át kell gondolni a rengeteg támogatást, amit pl. a kukoricatermelőknek adnak.

Elképesztő összegekbe kerül az orvosi ellátás. Az USA kétszer annyit költ erre lakosonként, mint pl. Kanada. Most volt hír a tévében, hogy Amerikában bement egy ember a sürgősségire, mert összevissza kalapált a szíve. Nem tudták pontosan megállapítani mitől, így befektették egy éjszakára, megfigyelésre. Reggel kiengedték. A számla hétezer dollár volt. Nem volt műtét, semmilyen beavatkozás…

A kár már bekövetkezett

A világ fellélegzett a megegyezés hírére, de ezzel együtt általános a vélemény, hogy az, ami történt, és ahogy történt, már károkat okozott Amerikának és a világnak egyaránt. Először is a világ Amerikán röhög, hogy egy önmaguk gerjesztette válságba kergették a világot. Erre semmi szükség nem volt.

Eddig úgy gondoltuk, ilyenre csak magyar politikusok képesek: hülyét csinálni magukból. Amerika tovább veszített presztízséből.

Ezen kívül, ennek a cirkusznak a hatására most már elkerülhetetlennek látszik, hogy le fogják minősíteni Amerikát. Ez konkrét anyagi veszteséggel is jár, mert ha csak egytized(!) százalékkal nőne meg az ország adósságának kamata, ez azzal járna, hogy tíz év alatt csak a különbségre elköltenék Magyarország éves nemzeti jövedelmét. Nem egy százalékról van szó, csak egy tizedről…

Meglátjuk, hogy a piacok helyreállnak-e, vagy megint kisemberek milliói vesztettek a nagy politika hülyeségén. A veszekedés ártott mindkét politikai pártnak, nemcsak az elnöknek. Sokan kérdezik mostanában, hová lett Obama nagy ígérete, a ‘Változás’ (Change is coming!). Azt ígérte, megváltoztatja a törvényhozás működését, összefogásra bírja a két oldalt, megszünteti az országot bénító civakodást. Washington — most úgy néz ki — ugyanúgy működik, mint régen, sőt, rosszabbul.

Amerika nemcsak a világ leggazdagabb, de legszebb országa is.  Elképesztő változatosságával, gyönyörű természeti szépségeivel, viszonylag jól működő demokráciájával, vállalkozó szellemű, keményen dolgozó népével hosszú idő óta a világ élén áll.  Most, főleg a politikusok, ezt veszélybe sodorták.  Ha így halad az ország, akkor tényleg lehet, hogy nemsokára az lesz, amit a legismertebb amerikai komikus, a néhai George Carlin mondott az amerikai álomról:  álomba kell, hogy ringasd magad, hogy ezt elhidd.

Az írás a Vélemény rovatban jelent meg, az ottani hozzászólások itt olvashatók: Hozzászólások

One comments

One Reader’s Comments

  1. Eure Sorgen möcht’ ich haben – német népi bölcselet.

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék