Alföldi kisvárosban járok, vendégségben. A család fejével beszélgetünk, a felesége is leül, közben hozza és tölti az italt. A vacsora finom volt, jó magyaros.

Egyszer berohan az egyik unoka, tíz év körüli kislány, kiabálja, hogy „szül a Cili”.Hát az meg mi? A macskánk, mondja a család feje, hetven körüli úr. Aztán a kislányhoz szól: „Nem érdekel…”

Láttam a macskát mikor bejöttem, nem látszott rajta hogy terhes, mondom.

Közben káromkodik, hogy a rohadt macska, egyéves kandúr, a Cili fia, és már felcsinálja az anyját, rohadjon meg. „Nem kellene elkötni az anyamacskát?” — kérdem. Kéne, de nincs rá pénz, mondja. Így rögtön az anyagiakról esik szó: devizahitel. Káromkodik pár percet, nekik is van, mondja, nem is kevés, hatvanezerrel kezdtek, de már majdnem százezer a havi törlesztés.

Egyszer csak váratlanul felordít, Ócsa! Hogy rohadjanak meg, kinek jut ilyen baromság az eszébe, lágert építeni a huszonegyedik században, Magyarországon. Mit fognak azok ott kezdeni? Majd várják a segélyt meg gyereket csinálnak, mint ez a rohadt macska. Meg amúgy is nyolcvan ház, a 150 ezres bajbajutottnak…

Mondom neki, hogy jobb helyeken, mint Etiópia, Paraguay vagy Indonézia, az embernek rögtön az jutna eszébe, hogy ezt csak azért erőltetik, mert valakinek ez nagy üzlet. Persze itt Magyarországon ez eszünkbe sem juthat.

A gazda somolyog és bólogat. Aztán káromkodik.

Berohan a kislány megint, hogy nem él a kismacska, nem mozog. Megpuszilgatják a kislányt, ne szomorkodjon, így van az, ha fajtalankodás történik, az utód nem életképes.

Nekem felfordult a gyomrom, a vacsora megemelkedik. Nekik ez természetes, sokszor volt már ilyen, nem érdekes. A kislány kiszalad, sötétedik.

A ház ura kérdi, mi a véleményem a devizahitelekről. Mondom neki, ez a mostani árfolyam-befagyasztás baromság, mert a választások után 2015-ben igen nagy baj lehet belőle. Főleg, ha sokan veszik igénybe, merthogy nyomják rendesen. Betesz majd a lakáspiacnak is, a lakosságnak is, meg lehet, hogy a bankoknak is. Az állam nem tett bele pénzt, neki mindegy. És a 15 százalék — mármint hogy ennyivel növekedhet majd maximum a törlesztés, arról mit gondolok. Mondom: először is honnan tudjuk, hogy akkor jobb helyzetben lesznek az emberek. Egyelőre nem úgy néz ki. Ennek egyetlen előnye a Fidesz számára az, hogy ez csak a választások után fog kiderülni. Mondom neki, nem ismert, hogy fog az árfolyam, meg a kamat addig alakulni. De ha mind a kettő elég magas lesz, simán elfordulhat, hogy a 15%-os növekedés mellett még ráadásul a hátralék is állandóan növekedni fog, így az sose fogy el. Vagy kevésbé rossz esetben megemelhetik a futamidőt akár 30-40 évre, és még az unokái is fizetni fogják… Ez csak a bankoknak nagy üzlet. Megint beszalad a kislány, fülig ér a szája, hogy a második kismacska az élő, nagyon cuki, és kirohan.

Odanézünk a híradóra, éppen mondja, hogy ötvenötezer lakosnyi várost lehetne ellátni azzal az árammal, amit ellopnak. Tudja, mondja, a szomszédasszony villanyóra-olvasó, ő meséli. Jól keres, mert aki nagyban lopja az áramot, az simán kifizeti a leolvasót.

Épp jön a szomszédasszony, nevetés, épp róla beszéltünk.  Kérdi nem kell-e tej, mennek ki a tanyára reggel, onnan hozzák. Kérdem tőle a villanylopást, mondja, hogy persze, és főleg a gazdagok lopják — mond egy nevet —, a villájuk úszómedencés, ha megy leolvasni, mindig kap egy húszast (húszezrest), hogy jöjjön vissza később. Visszamegy, és akkor lefényképezi a már helyreállított órát.

Mert mindent le kell  fényképezniük, ez a szabály. Hogy ne legyen csalás.

Hülye lennék, mondja, nem az enyém… mosolyog, és elmegy. Aztán visszadugja a fejét, beszól: „De nem keresünk azért olyan jól. A kisebb lopó fogyasztók csak ötezret adnak.”

Azt már a házigazda teszi hozzá, hogy mindenki a családban, még a szomszéd is, csak négy órára van bejelenve, 30-40 ezer forintokkal. A többit kp-ben kapják.

És a nyugdíjjal mi lesz? Ez alapján alig fognak kapni. Megvonja a vállát: „Hát most nem az a lényeg! Sokkal inkább az, hogy alig bírják fizetni a számlákat.” Aztán hozzáteszi: „Elvették a magánnyugdíjat is.”

Majd pár perces káromkodásba kezd, úgy, hogy abból egyetlen szót sem lehetne itt idézni. Esetleg csak annyit róla, hogy a kormányfőt az ő kandúrjához hasonló cselekedetre utasítja, amit az állat elkövetett, annak Cili nevű anyjával kapcsolatban. Közben megint beszalad a kislány, már tiszta szúnyog az egész lakás, annyit nyitogatják az ajtót. Sír, hogy a kandúr bántja az élő kismacskát, és nem hagyja szülni a Cilit. Na, erre átmegy a háziasszony, majd két perc múlva jön vissza, hogy nem is volt semmi, a kandúr nem bántja, a kismacska véres, még szép, most született. Közben a kislány bújik a nagyszülőkhöz, és bizonygatja, hogy a kandúr leharapta a kismacska fejét.

Az én vacsorám már a torkom tetejénél tart.  Tisztán beteg vagyok ettől.

Az öreg folytatja. Jön az egykulcsos adó, meg a MOL részvények, meg a megszorítások. Hosszú káromkodások, közben iszogatunk. A család a Fideszre szavazott, de nem ezt várták. Igen dühös az öreg. Átjön a lánya, egészségügyes, egyből mondja, milyen vacak a helyzet, nemsoká összeomlik az egész. Évente több orvos megy el, mint ahány diplomázik. Kérdem tőle: és azt tudja-e, hogy négyezer orvos van ma 65 éven felül munkaviszonyban? Ha ezek kiesnek a munkából, akkor mi lesz? Meglepődik, ezt ő sem tudta. Az öreg káromkodik, cifrázza, nekem gyorsan bővül a magyar szókincsem.

Berohan a kislány, de jó, van két élő kismacska, olyan cukik, ugrál a nagyapja ölében, az simogatja, nyugtatja, majd elküldik a kislányt aludni. Ideje van, már 11 óra. Mi még iszunk egy párat, előkerül az egyházügyi törvény, majd a visszamenőleges törvények, a rendőrök visszahívása, a benzin jövedéki adója, majd az öreg bedobja a cigánykérdést. Itt elszabadul a pokol, a káromkodás közül már semmilyen mondandót nem lehet kihámozni. Mindenki rohadjon meg, talán ennyi az összegzés. Mondom, fáradt vagyok, megyünk aludni. A szúnyogokat irtom fél éjszaka, így reggel még fáradtabban ébredek.

Reggelizünk, vánszorog befelé a kislány, sír, bújik a nagyapjához, az puszilgatja, vigasztalja. Nem tudom, mi történt. A kislány mögött megáll az apja, az öregember fia, éjszakás volt, most jött haza egy órája.

A kislány háta mögött állva rám néz, és keresztbe húzza a kezét a torka előtt. Kampec, nemzetközi jel. Nem értem, a kislány sír. Jön az öreg felesége, elmagyarázza a kislánynak hogy a kismacskák nem voltak életképesek, majd mosolyogva rám néz: „megtanultak úszni”. Később mondják, mire a kislány felébredt, már a dobozt is kidobták, amiben az éjszakai lidércnyomás lejátszódott.

Nem tarthatunk macskafarmot, dörmögi az öreg, kifelé menet.

„Nem kellene ettől a tízéves unokát megkímélni?” — kérdem… mármint a szexuális oktatástól, meg ettől a sok szörnyű eseménytől.

Hadd ismerkedjen a világgal, az meg ilyen kegyetlen. Ilyen rohadt a világ, miért titkolnám előtte? Látta, mikor a kandúr meghágta a Cilit. Ez a Való világ, nem amit a tévében nyomnak, magyarázza.

Most a reggeli van a torkomban, elköszönök mindenkitől, megköszönve a vendéglátást.

Kinn a ház előtt két macska játszik felszabadultan a gyönyörű napsütésben, a virágok között. Incselkednek egymással, hatalmasakat ugrálnak egymáson meg a virágokon keresztül. Hátra szaltó, kis játékos verekedés.

„Ez a macska az, amelyik szült az éjjel?” — kérdem hitetlenkedve. „Ez hát. Szívósak ezek, mint mi vagyunk” — mondja az öreg.

Így talán túléljük – mondja, miközben integet.

Az írás a Vélemény rovatban jelent meg, az ottani hozzászólások itt olvashatók: Hozzászólások(25)

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. Jó cikk.

  2. A csalás.
    Nemcsak az adót csalja az ország hanem lop is, kegyetlenül.
    Ha ilyen erkölcstelen a társadalom akkor senki ne sírjon Orbán miatt.

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék

Még több blog