Ütünk egy lyukat a hajónkon, aztán mi vagyunk a hősök, hogy süllyedés előtt az utolsó percben betömjük.

One comments

Ők a legszegényebbek. Mert nekik csak sok-sok pénzük van.

2 Comments

Nemrégiben egy itteni (kanadai) interjú során a riporter meglepődött, amikor azt mondtam, hogy nálunk otthon utálják a gazdagokat. Nem értette, miért. Mondtam neki: hát, mert sokan lopva szerezték meg a vagyonukat, munka nélkül, egyik napról a másikra lettek milliárdosok, és ez érthetően nem tetszik a népnek. A riporter ezt nem értette, hiszen itt Kanadában a gazadagok többé-kevésbé példaképek, olyan értelemben, hogy a fiatalok tudják, ha keményen tanulnak és dolgoznak, ők is sokra vihetik.

21 Comments

A miniszterelnök igazat szólt. Nincs ebben semmi különös. Tudom, más állami vezetők esetén az a hír, ha az illető lódít, ferdít, féligazságot mond, netán hülyeséget, még netalántánabbul: hazudik. Az igazmondás az nem hír. Csakhogy itt más a helyzet.

15 Comments

Azt mondja a barátom: az újságban azt olvasta, hogy Magyarországon egyetemi tantárgy lesz a lovasíjászat. Mondom neki, semmi baj, majd megnyugszol, kisfiam. De ő csak bizonygatja, hogy márpedig igaz, mégpedig a Semmelweis Egyetemen.

39 Comments

Nem érti a barátom, miért avatkoznak bele az ország ügyeibe, például ezzel a „leértékeléssel”.

One comments

Fogalma sincs, kinek higgyen. A Moody’s-nek, amely azt mondja, nem jók a kilátások, vagy a kormány politikusainak, akik azt szajkózzák, hogy a hitelminősítő világcég nagyot hibázott?

No comments

Legnépszerűbb címkék